Összekapaszkodások

A Revizor – a kritikai portál írása Szép Ernő: Kávécsarnok / Május című előadásunkról.

Újra indul színházi nevelési műhelyünk!

Gimnazista és egyetemista fiatalok számára egész évben elérhető a színház hosszú távú programja. A résztvevők heti rendszerességgel, díjmentesen vehetnek részt a foglalkozásokon, melyek keretében a színházi nevelés, a drámapedagógia eszközeivel dolgozunk. Az alkalmak alatt a résztvevők testközelből ismerkednek meg a színházzal és annak alkotóival, valamint játékok, beszélgetések, viták segítségével kerülnek közelebb önmagukhoz, társaikhoz és a színház világához.

Közönségtalálkozó

Október 29-én, a Kávécsarnok / Május előadás után közönségtalálkozót tartunk az előadás alkotóival. A beszélgetés az előadás után 15 perccel kezdődik és körülbelül egy órát fog tartani. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Kihirdettük a 2019/2020-as évadot

Nyolc bemutatóval készülünk a következő évadban. A Fidelio magazin cikke. Szombaton, május 4-én a Budaörs Fesztiválon jelentette be a színház 2019/20-as évadterveit.

Elkezdődtek a Kávécsarnok/Május próbái

Szeptember 28-án tartjuk az évad első bemutatóját a Kávécsarnok és a Május című Szép Ernő művekből, Kovács Kristóf rendezésében.

Szellemidézés – Hollósi Frigyes

Ebben az évadban is kéthavonta indulunk időutazásra a magyar színházi világ közeli és távolabbi múltjának izgalmas alakjaival.

Jó, hogy vége a hetvenes éveknek

Szocializmus, alkoholizmus, értelmiségi létbizonytalanság, toxikus családi környezet. Ezeket a témákat dolgozza fel Enn Vetemaa drámája és Böröndi Bence budaörsi rendezése. Puskás Panni kritikája.

Igaznak lenni igaz?

„Minden rendben van. Megjelentünk. Fényesen udvarias, mi több, barátian nyájas a fogadtatás.” Sokolowski Dániel kritikája az Elektráról.

„Örömszínész vagyok” – interjú Koltai Róberttel

Koltai Róbertet, Kávécsarnok című szeptemberi bemutatónk egyik főszereplőjét a Patika Magazin kérdezte.

Bálint András és Gyabronka József Budaörsön

Hanif Kureishi Vénusz című nagysikerű filmjének adaptációja testről és lélekről, színészekről és civilekről – továbbá magáról az életről február 15-től műsoron. Hanif Kureishi Vénusz című nagysikerű filmjének adaptációja testről és lélekről, színészekről és civilekről – továbbá magáról az életről február 15-től műsoron.

Lépj színpadra te is!

Színházi nevelési programunk vezetői április 9-től havi rendszerességű improvizációs műhellyel várják a játszani szerető nézőket.

Kilátástalanság és álmok

Április 27-én, szombaton az Egerek és emberek című előadásunk után közönségtalálkozót tartunk. Vendégeink: Páder Petra, Böröndi Bence, Chován Gábor és Ilyés Róbert.

Töltsd a nyarat színházban!

Megújult színházi nevelési programunk keretében nyári alkotótábort szervezünk 6-12 éves gyerekek számára. Részletek a cikkben.

Igaznak lenni igaz?

Sokolowski Dániel az artnews.hu-n írt az Elektráról. Az előadást legközelebb április 16-án játsszuk.

Igazi jutalomjáték

„Ez a Vénusz magáról a nagybetűs életről szól, minden van benne, ami egy kellemes, tartalmas estéhez kell.” Petővári Ágnes írt a Vénuszról.

Román komédia magyar nyelvi csavarral

„Már csak a férfi főszereplő gondosan előkészített antréja miatt is érdemes volt elzarándokolni Budaörsre.” A KULTer.hu írása a Karnebálról.