Október 29-én, a Kávécsarnok / Május előadás után közönségtalálkozót tartunk az előadás alkotóival. A beszélgetés az előadás után 15 perccel kezdődik és körülbelül egy órát fog tartani. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Szép Ernőről sok mindent lehet, sőt érdemes tudni. Ehelyt két ilyen mindent emelnénk ki: azt, hogy, Molnár Ferenccel egyetemben, a magyar nyelv egyik megújítója, méghozzá mindketten úgy újítottak, hogy az utca és az éjszaka nyelvét vitték fel a színpadra. Ez a nyelv a szegények, a megalázottak és megszomorítottak nyelve: a kis cselédeké és az ordas csibészeké, illetve a magukat arisztokratává felstilizáló igyekvő kispolgároké, a XX. század elejének káoszában lubickoló és/vagy fuldokló kis senkiké.
Szép Ernő egész életében megmaradt a nagyvilágba bemerészkedő zöldfülűnek, világéletében tágranyílt szemmel, enyhén hideglelős csodálkozással szemlélte a nagyvilági életet. Dzsungelnek látta.
Ilyen dzsungel az éjjeli Városliget is, ahol a Május játszódik – és a megszokott dzsungellakók, a ragadozók és a mérget puffogó szörnyecskék mellett megjelenik a dzsungel legijesztőbb lakója, a vadász is, sőt, az aljnövényzet lakói is ott nyüzsögnek, hogy egy pillanat erejéig felvillantsák baljós bájukat – aztán eltűnjenek, a nagyvadakkal és a szörnyecskékkel, azaz mindnyájunkkal együtt, a sötét, és talán éppen ezért annyira hívogató sötétségben.
Minden rendes dzsungelben akad legalább egy tisztás; a béke szigete, ahol nem faljuk fel egymást, de ha mégis, akkor legalább késsel-villával. Itt, a tisztáson – Szép Ernő Kávécsarnok néven nevezi – szelídebb kinézetű vadak laknak, látszatra nem olyan rikítóak, viszont jóval békésebb természetűek. Látszatra. Mert elég egy, a megszokottnál valamivel kevésbé felületes pillantást vetni rájuk, hogy ráébredjünk: ezek is vannak olyan veszélyesek – kivált legfélelmetesebb ellenségük, önmaguk számára – mint az igazi ragadozók. Csak késsel-villával, ugyebár.
kávécsarnok
Nagysád TAKÁCS KATALIN
Tisztelt úr KOLTAI RÓBERT m.v.
Rozi lelkem KÁTAI KINGA m.v.
Egy kisasszony BÍRÓ DOROTTYA m.v.
Még egy kisasszony BÉRCZES BORBÁLA m.v.
május
Férfi ILYÉS RÓBERT
Fiú BRASCH BENCE
Lány NAGY KATICA m.v.
Rendőr BREGYÁN PÉTER
Haláltáncosok BAKOS ÉVA, DÉGI JÁNOS, DIÓSSI GÁBOR, KÁTAI KINGA, KOVÁCS KRISTÓF, PALUGYAI SÁRI,
valamint a Keleti István Művészeti Iskola növendékei AGÁRDI GERGŐ, BÉRCZES BORBÁLA, NAGY BOTOND
Az előadásban elhangzó Szászrégeni zsidó tánc a Muzsikás együttes népdalfeldolgozása.
dramaturg NÉMETH NIKOLETT
díszlettervező ONDRASCHEK PÉTER
jelmeztervező KOLONICS KITTI
világítás SOKORAI ATTILA
zenei vezető KORNÉL KOVÁCS
koprodukciós producer SZABÓ ÁGNES
a rendező munkatársa SZITÁS BERNADETT
súgó BARNET MÓNIKA
rendező KOVÁCS KRISTÓF
Következő előadások október 29. kedd, november 11. hétfő és november 30. szombat