Színházi nevelés

Újra indul színházi nevelési műhelyünk!

Gimnazista és egyetemista fiatalok számára egész évben elérhető a színház hosszú távú programja. A résztvevők heti rendszerességgel, díjmentesen vehetnek részt a foglalkozásokon, melyek keretében a színházi nevelés, a drámapedagógia eszközeivel dolgozunk. Az alkalmak alatt a résztvevők testközelből ismerkednek meg a színházzal és annak alkotóival, valamint játékok, beszélgetések, viták segítségével kerülnek közelebb önmagukhoz, társaikhoz és a színház világához.

Az évad során készség- és képességfejlesztő feladatokon keresztül formáljuk a résztvevőket erős, együttműködő csapattá, akikkel az évad végére egy közös előadást is bemutatunk az általuk választott témában. Ennek írói, rendezői, színészei és tervezői ők maguk, így megtapasztalva a színházalkotás minden fázisát. A csoport működéséről és a  jelentkezés feltételeiről bővebb információ a szinhazineveles@latinovitsszinhaz.eu  címen érhető el.

A műhely foglalkozásait Szendrey Gitta és Széplaki Nóra drámainstruktorok tartják, akik 2017-ben végeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Hasznos információk

  • A műhelybe középiskolás és egyetemista diákok jelentkezhetnek 15-23 éves kor között.
  • A heti rendszerességű foglalkozások 2019. október 8. és 2020. június 9. között keddenként 16-tól 19 óráig kerülnek megtartásra a Városi Ifjúsági Klubban (ünnepnapok és iskolai szünetek kivételével).
  • A részvételhez korábbi színházi ismeret vagy tapasztalat nem szükséges.
  • A jelentkezés határideje 2019. szeptember 29. A kitöltött jelentkezési lapokat a szinhazineveles@latinovitsszinhaz.eu e-mail címre várjuk.

Jelentkezési lap