Karoline és Kasimir címmel látható október 12-től a Budaörsi Latinovits Színházban Ödön von Horváth klasszikusa, amit egy különleges, több szinten is értelmezhető térbe álmodtak meg az alkotók. A darab egyik címszereplőjével, a Kasimirt alakító Fröhlich Kristóffal a mai huszonévesek perspektíva nélküliségéről, a hagyományos férfi-női szerepek felborulásáról és a környezetünk befolyásoló erejéről beszélgettünk.
Kasimir – az aktuális élethelyzetéből adódóan is – pesszimistán látja a világot. Ez a fajta világszemlélet mennyire vetíthető ki a mai fiatal generációra?
Teljesen általános dolog. A pénztelenség, a munkahely elvesztésétől való rettegés és az árak növekedése miatti frusztráció folyamatosan jelen van a fiatalok életében, és ilyen környezetben nagyon nehéz pozitívnak maradni, hinni abban, hogy könnyebb lesz. Kilátástalanságot érzek, ezt pedig nagyon jól prezentálja Kasimir. Viszont, a saját szavaival élve, ő nem pesszimista vagy borúlátó, hanem racionalista, olyannak látja a világot, amilyen. Ezzel az életszemlélettel nehéz megmaradni Karoline mellett, aki folyamatosan igyekszik pozitív maradni. Így végül kirajzolódik egy dinamika: a lány próbál felemelkedni, a fiú pedig mindig lehúzza a földre.
Kasimir többször elmondja, hogy azért távolodik el Karolinétől, mert elvesztette a munkáját, és válságban van. Ez a fajta attitűd, hogy a férfi a családfenntartó, szintén jellemző ma?
Kasimir egy elég konzervatív látásmódot képvisel, ami ma már kevésbé van jelen a mindennapokban. Nyilván az emberek egy része tartja magát ehhez, de a környezetemben inkább azt látom, hogy a közös teherviselés vált fontossá a párkapcsolatokban. Kasimir szégyelli a munkanélküliségét Karoline, de főképp önmaga előtt. Ez felerősíti a már meglévő kissebségi érzetét. Nemtől függetlenül kellemetlen tud lenni, ha függsz valakitől anyagilag.
Ha a 21. században ennyire eltávolodtunk a darab által közvetített értékektől, mit mondhat a Karoline és Kasimir a mostani nézőknek?
Leginkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a kommunikáción nagyon sok minden el tud csúszni, és hogy egy párkapcsolatban kompromisszumokat kell kötni, illetve áldozatokat kell hozni. Alapvetően nagyon nehéz létezni egy olyan pesszimista és negatív energiákkal rendelkező férfi mellett, mint Kasimir. Közben pedig teljesen érthető, hogy egy ember, aki elveszítette a munkáját, így viselkedik. Azt se felejtsük el, hogy Ödön von Horváth a nagy gazdasági világválság idején írta a drámát, és most sem vagyunk sokkal jobb helyzetben. Mindemellett Karolinénak is igaza van, amikor azt mondja, hogy idegeskedéssel és szomorkodással nem fog változni semmi. A darab számomra valójában arról szól, hogy mikor jön el az a pont az életünkben, amikor meg kell hoznunk egy fájdalmas döntést, és megkérdőjeleződik, hogy két ember tényleg összeillik-e. Karoline és Kasimir között szerintem van szeretet, és vannak közös pontok, amik összekötik őket, de a válságban nem tudnak jól dönteni, és nem kommunikálják jól az érzéseiket. Ezen elsiklik a kapcsolat egy pillanatra, és mint egy dominóvár, bedől minden.
Annak ellenére, hogy a kapcsolatuk válságba kerül, Kasimir folyamatosan, megszállottan megy Karoline után, mintha ő lenne az egyetlen kapaszkodója az életben, és egyedül tőle függene.
Nem gondolom, hogy Kasimir társfüggő, ebben a ragaszkodásban inkább azt érzem, hogy a munkája megszűnésével a férfi nem csak azt veszíti el, ami életben tartja, vagy ami a személyiségének meghatározó aspektusa – történetesen, hogy ő egy tisztességes munkásember –, hanem a párját is. A szakítás leginkább az igazságérzetét bántja, és azt gondolja, hogy ebben a helyzetben őt kellene sajnálni. Illetve Karoline marad az utolsó boldog dolog az életében, ha őt elveszíti, akkor tényleg semmilye nem marad. Ezzel pedig nagyon nehéz szembenézni, ezért menekül, és próbál folyton visszatérni a lányhoz.
Közben pedig a nőkről, akikkel a Karolinéval való szétválás után megismerkedik, azt állítja, hogy alacsonyabb rendűek, mint a férfiak.
Az, hogy a nők alacsonyabb rendűek, valójában nem Kasimir gondolata. Szemes Franz – aki ebben a darabban a szexista vonalat erősíti – sugallja ezt felé, és Kasimir helyzete annyira elkeserítő, és annyira bántja, ahogyan Karoline viselkedik vele, hogy végül kimondja. Teszi ezt úgy, hogy ott van mellette Franz és a párja, Erna is, úgyhogy egyből jelzi, hogy a jelenlévők kivételek. Nem akar ő rosszindulatú lenni, vagy általánosítani, csak a düh, a harag és fájdalom kimondatja vele.
Kasimirt a környezete folyamatosan minősíti, jelzőket aggat rá. Mennyiben befolyásolja a szerepformálásodat az, amit a többi szereplő mond a férfira?
Van egy erős elképzelésem arról, hogy milyen ez a fiú, milyen gondolatok kavarognak benne milyen a világnézete, és azt próbálom létrehozni, amit Máté (Hegymegi Máté, a rendező – a szerk.) kér, illetve amit én gondolok róla. A való életben is sok jelzőt kapunk, és sokan próbálnak minket valamilyen irányba terelni, de végül úgyis úgy döntünk, ahogy mi akarunk.
Hegymegi Mátéval nem először találkozol, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen már dolgoztatok együtt.
Máté elsőéves korunktól kezdve tanított minket az egyetemen, először mozgásóráink voltak vele, aztán szépen lassan bevezetett minket a fizikai színház világába. Három éven keresztül dolgoztunk együtt, majd megcsináltuk a vizsgaelőadásunkat, a Hogyan találtak egymásra a nők és a férfiakat, ami egy nagyon izgalmas, különleges előadás volt. Nagyon szerettem vele dolgozni, örömteli volt az újratalálkozás.
A Máté által képviselt színházi forma elemei mennyire vannak hatással ebben az előadásban a színpadi jelenlétedre?
Van egy csodálatos díszletünk, amit Antal Csaba tervezett, és tökéletesen alkalmas arra, hogy a fizikai színházi elemek megjelenjenek benne. Ezt a funkcióját igyekszünk maximálisan kihasználni.
A Karoline és Kasimir előadásaira jegyek az alábbi oldalon válthatók!
Az interjút Vass Antónia készítette.
Fotók: Borovi Dániel