Szentivánéji álom

Valentin-napon búcsúzik a Szentivánéji álom!

Shakespeare rejtélyes szellemlényei február 14-én, Valentin-napon végső búcsút vesznek a Budaörsi Latinovits Színháztól. Fehér Balázs Benő Shakespeare-rendezése, a Szentivánéji álom még a pandémia alatt született, és 2021-es bemutatója óta eddig közel 4000 ember látta. Az utolsó előadáshoz nyereményjátékot is hirdettünk.

William Shakespeare egyik legszövevényesebb, több síkon játszódó története igazi jutalomjáték a színészeknek, rendezői szempontból pedig megannyi megoldási lehetőséget kínál. Fehér Balázs Benő ezt kihasználva – miközben hűen követi az eredeti dráma cselekményét – igyekezett a darabot a lehető legteljesebb mértékben a társulatra szabni.

Théseus/Oberon (Ilyés Róbert) és Hippolyta/Titánia (Takács Katalin) a bölcs, világ dolgait jól ismerő alakokként tűnnek fel, akiknek, mint később kiderül, mindössze a fizikai dolgok fölött van igazi hatalmuk. Az érzelmek tengerében ők is ide-oda sodródnak. Hermia (Hartai Petra) és Lysander (Fröhlich Kristóf) figurái visszanyúlnak a klasszikusabb értelmezéshez, azonban Heléna (Spolarics Andrea) már érett, ám a szerelemért bármit feladni képes nőként lép színre. Párja, Demetrius (Chován Gábor) is a tapasztalt ember képében tűnik fel.

Szentivánéji álom

A szellemlények megfoghatatlan alakok, hol meseszerűek, hol nagyon is hús-vér, érző lények. Tökéletesen illeszkednek ahhoz a vígjátéki vonalhoz, amit a mesteremberek képviselnek. A budaörsi adaptációban a mestereket játszó színészek magukat alakítják, a „játék a játékban” jelenet így még személyesebbé válik, és jól elkülönül a megfogható és megfoghatatlan. (A mesteremberek vezetőjét, a rendezőt két éven át Göndör László játszotta, majd 2023 szeptemberében Bárnai Péter (Trojka Színházi Társulás) vette át a szerepét, és formálta magára a karaktert.)

Szentivánéji álom

Az elemelkedettséget, ami a tündérek világát jellemzi, a különböző zenei hatások és a különleges, élénk színekkel játszó látványvilág teszi még érzékletesebbé. Jászay Tamás a Revizor Online-on külön kiemeli a különböző érzékszervekre ható játékot: „Józsa Tamás eklektikus zenéje tündéres-mesekönyves melódiáktól zúgó-fenyegető atmoszféráig terjed. Devich Botond díszlete és Szakos Kriszta jelmeze szépen összenő az akusztikus világgal és egymással: a(z athéni) valóság többnyire egyhangú, azaz egyszínű ruhái után az erdő mély vörösben és fehérben ragyog. Fekete Ádám Pukkjának festett Hieronymus Bosch-öltönye csodálatos találat, de a játék is remek: a bajkeverő szomorú bohóc ön- és közröhejesen tevékenykedik, nem elsősorban ura, hanem a saját nagyobb boldogságára.”

Szentivánéji álom

A megjelenő Shakespeare-univerzumból kitűnik Pukk (Fekete Ádám) figurája, aki a kint- és bentlévőségével vezeti át a nézőt egyik jelenetből a másikba. Értelmez, magyaráz, miközben ő maga is alakítja a történetet. „Fekete Ádám Pukkja, a főkolompos, igazi gonoszkodó, kárörvendő manó, aki látható élvezettel keveri a bajt, önként kéjjel, nemcsak parancsra. Olyan tartóoszlopa az előadásnak, mint amilyen volt a Tonio Kröger narrátoraként – milyen jó, hogy Fehér Balázs Benő meglátta benne a lehetőséget. Ennek külön is lehet örülni, ezt a Pukkot nem fogja összemosni az emlékezetünk akárki mással, mindegy, korábban hányszor láttuk a darabot” – írta annak idején Makk Zsuzsa a Mezei néző blog ajánlójában.

Szentivánéji álom

Az előadás 2022-ben meghívást kapott a Városmajori Színházi Szemlére, ahol amellett, hogy a 800 fős nézőtérrel rendelkező játszóhelyen közel teltházzal ment, Spolarics Andrea elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat, Fehér Balázs Benő pedig különdíjat vehetett át a rendezésért.

Szentivánéji álom

Szentivánéji álom szereplői Ilyés Róbert, Fekete Ádám, Fröhlich Kristóf, Chován Gábor, Hartai Petra, Spolarics Andrea, Lugosi György, Böröndi Bence, Bárnai Péter, Hajmási Péter, Laboda Kornél, Szőts Orsi és Dióssi Gábor. A fiút pedig Rátkay Ábel és Mester Máté játszotta kezdettől váltott szereposztásban, azonban az utolsó előadásban egy új beugró, Facsárdi Alex látható majd a szerepében.