Hartai Petra a Junior Prima Díj 2022 színház- és filmművészet kategória díjazottja

Hartai Petra Junior Prima Díjas!

Hatalmas megtiszteltetés, öröm és büszkeség számunkra, hogy Hartai Petra, társulatunk állandó tagja az egyike az idei Junior Prima Díjasoknak!

A Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában ebben az évben négy fiatal művész vehette át szeptember 20-án, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.

Színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek a Takarékbank felkérésére állítottak jelölteket, közülük választotta ki a hattagú szakmai zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer, valamint Rudolf Péter színész-rendező, a Vígszínház igazgatója – azt az öt fiatal tehetséget, akik elnyerték a „legjobb a legjobbak közt” címet. A díjjal hagyományosan azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai.

Hartai Petra mellett az idei díjazottak idén Barta Ágnes (Nemzeti Színház), Benedek Dániel (kaposvári Csiky Gergely Színház) és Koltai-Nagy Balázs (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház). Az ötödik díjazott, Vilmányi Benett megköszönte az elismerést, de nem vette át a díjat.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Hartai Petrát jelenleg a következő előadásainkban láthatják nézőink:

Készülő előadásaink közül pedig: