bemutató

Bemutattuk a Julius Caesart!

Hatalmas sikerrel, tripla teltház előtt mutattuk be a Julius Caesart április utolsó hétvégéjén. Alföldi Róbert rendezése nem elégszik meg azzal, hogy pusztán párhuzamokat vonjon a dráma és napjaink társadalmi jelenségei között: nála Caesar meggyilkolása nem egy távoli történelmi tabló, hanem korunk húsba vágóan ismerős hatalmi gépezetének könyörtelen látlelete.

Alföldi Róbert, ráerősítve a történet aktuális voltára, Bíró Bence dramaturggal elemelte a cselekményt eredeti korától, és Kálmán Eszter díszlettervei nyomán egy modern – ám kortalannak ható – térbe helyezte át a drámát. „Lassan tíz éve dolgozunk együtt, de még mindig meg tud lepni, és szerintem ennél nincs fontosabb” – mondta elismerően a rendező a bemutatón alkotótársáról, aki ezúttal is egy letisztult, multifunkcionális térszerkezetet álmodott a Budaörsi Latinovits Színház színpadára. A különböző mozgatható paneleknek köszönhetően az intimebb párbeszédek még bensőségesebbé válhatnak, míg a nagyobb jeleneteknél kitágítható a tér. A letisztultság a jelmezekben is tetten érhető: Tihanyi Ildi a díszlet színvilágához és a jelenetek drámaiságához illő ruhákat tervezett.

„Ez az előadás arról is szeretne szólni, hogy ha kaptunk egy új esélyt a változásra, akkor ne rontsuk el” – mondta Alföldi Róbert, aki a főpróbahéten a darabhoz fűződő viszonyáról is beszélt. A rendező ugyanis nem először nyúl a Julius Caesarhoz, 2014-ben azonban a mondatok még máshogyan szólaltak meg.

Caesar
„Abból a változatból inkább csak érzetekre emlékszem, nem konkrét motívumokra, de az biztos, hogy egészen mást mond ma ez a történet, mint akkor” – mondta, erre a gondolatra pedig a bemutató után is ráerősített „Amellett, hogy történelmi időket élünk, az én életemben sem volt még olyan pillanat, mint a mostani. Mióta a pályán vagyok, erre a műfajra, amely ennyire a jelenből építkezik, még talán sosem hatott ilyen erősen a valóság. Ugyanis a Julius Caesarnak egészen más lesz az akusztikája egy vagy két hónap, vagy akár egy év múlva, és egészen máshogy szólt volna két-három héttel ezelőtt.”

Alföldi Róbert


Alföldi Róbert már az olvasópróbán elmondta, hogy ezúttal a direkt politizálás helyett a bennünk megbújó szorongásokat szeretné az elemzése tárgyává tenni a szereplőkön keresztül, illetve az emberek motivációját, egy jobb világ utáni vágyát. Ahogyan Shakespeare figurái mélyen hisznek a változás lehetőségében, úgy ez a gondolat a mai társadalomban is jelen van – a darab pedig rávilágít, hogy mennyire könnyű rossz irányba indulni, és hogy a hatalom lehetősége milyen könnyen és gyorsan formálja át az embereket.

A Julius Caesar címszerepében a Budaörsön először játszó Stohl András látható. Értelmezésében Caesart egyéni ambíciói mozgatják, és szépen megfigyelhető nála, hogy egy darabig valóban tenni akar a népért, aztán az egója felülkerekedik világjobbító szándékán. „Azt szeretném megmutatni – és Robi is errefelé törekszik –, hogy ő egy ember, akinek ugyanúgy vannak kétségei, félelmei és vágyai, mint bárki másnak, csak van egy helyzet, ami deformálja a személyiségét” – mondta szerepéről a színész a bemutató előtt.

Caesar bemutató
Az előadást a közönség a premieren hatalmas, szűnni nem akaró tapssal köszöntötte, már a zárójelenetet hangos tetszésnyilvánítások kísérték. Berzsenyi Bellaagh Ádám az alábbi gondolatokkal köszönte meg az alkotóknak az előadást:

„Az elmúlt napok tapasztalatai bizakodóvá tettek, hogy a következő hetekben elindulhat egy érdemi párbeszéd arról, hogy mi a kultúra, és ezen belül mi a színház szerepe. Mélyen hiszem, hogy egy egészséges társadalomban erre nincs egyetlen helyes válasz, és hogy ezt a kérdést időről időre újra fel kell tenni, párbeszédet kell folytatni róla. A Julius Caesar alkotói egy nagyon jó kérdést fogalmaztak meg az előadással, és egy lehetséges, de nagyon érvényes választ adtak nekünk” – fogalmazott az igazgató.

Az előadás címszerepében Stohl András látható, partnerei Sas Zoltán, Juhász Vince, Böröndi Bence, Fröhlich Kristóf, Nagypál Gábor, Chován Gábor, Ilyés Róbert, Bregyán Péter, Bohoczki Sára és Szőts Orsi.