Szinetár Miklós február 28-án, az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be a Halhatatlanok Társulatának idei jelöltjeit, köztük Takács Katalint, a Budaörsi Latinovits Színház társulatának tagját. A jelöltekre 2025. május 31-ig lehet szavazni.
Szavazni az alábbi oldalon lehet!
A hagyományokhoz híven idén is új lábnyomokat avatnak a Nagymező utcában, a Halhatatlanok Sétánya 2025-ben is nyolc névvel bővül. Az elismerést egy portrésorozat ötletéből inspirálódva 1996-ban alapította a Magyar Televízió két egykori kulturális műsorszerkesztője, Érdi Sándor és Szegvári Katalin, a Stúdió című kulturális hetilap alkotói.
A szakmai kuratórium, amelynek fővédnöke Szinetár Miklós – és a két alapítóval együtt 2022 óta a Halhatatlanok Társulatának tiszteletbeli tagja –, minden évben négy kategóriában hirdeti ki a jelöltjeit, akik közül a közönség szavazatai alapján dől el, hogy ki lesz az a nyolc művész, akinek a lábnyomát a Nagymező utcában elhelyezik. Jelölt lehet minden olyan előadóművész, aki a szakmai bizottság véleménye szerint tehetségével, nemes célok melletti kiállásával, valamint a rendelkezésére álló eszközök segítségével sokat tesz a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.
A jelöltekre március 3-tól május 31-ig lehet szavazni SMS-ben vagy online. Kategóriánként legfeljebb 20 sms, illetve online voks adható le.
Szavazni az alábbi oldalon lehet!
Takács Katalin, a Budaörsi Latinovits Színház társulatának tagja is esélyes a Halhatatlanok Társulata Örökös Tagjának címére.
„Az, hogy még itt a földi létben halhatatlanná válhatok, igazán felemelő! Mindig fontos volt számomra a közösségi lét, a Halhatatlanok Társulatához csatlakozni pedig rendkívüli megbecsülés lenne számomra” – mondta a jelölésről a színművésznő.
Takács Katalin a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát Horvai István osztályában. A Veszprémi Petőfi Színházban kezdte a pályáját 1975-ben, majd 1979-ben átszerződött a debreceni Csokonai Színházhoz. 1981 és 1985 között a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1985-től a Radnóti Miklós Színház művésze lett.
1994-ben a Székely Gábor vezette Új Színház szerződtette, és a társulat tagja maradt akkor is, amikor 1998-ban Márta István lett az igazgató. 2012-ben csatlakozott a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához, négy évvel később, 2016-ban pedig a Budaörsi Latinovits Színház tagja lett.
Eddigi pályafutása alatt számos elismerésben részesült: 1989-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, rá egy évre átvehette a Kritikusok díját, 2008-ban Érdemes művész lett, és odaítélték neki a Déryné-díjat (1993), a Paulay Ede-díjat (2003), a Budapestért díjat (2008), a Psota Irén-díjat (2021), a Hollósi Frigyes-díjat (2022) és a Gábor Miklós-díjat (2023) is. Legutóbb 2024-ben vehetett át elismerést, akkor a XIV. Bujtor István Film Fesztiválon a legjobb női epizódszereplő díjával jutalmazták a Francis látogatása című filmben megformált szerepéért.
Számos emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez: játszotta többek között Csehov Sirályának Nyináját, Botho Strauss Idő és szoba című előadásának Marie Steuberjét, Ibsen Nóráját, Tolsztoj Anna Karenináját, Shakespeare h.ml.t-jének Poloniusát, valamint Tennessee Williams A vágy villamosának Blanche-át is.