Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony című előadás olvasópróbája

Mohácsi János olvasópróbát tartott

Megkezdődtek a próbái Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony című darabnak a Budaörsi Latinovits Színházban. Új évadunk idei első bemutatója Csiky Gergely egyik legsikeresebb színművének, A proletároknak a Mohácsi-testvérek, Mohácsi János és Mohácsi István által leporolt átirata lesz, az előadást október 1-jén láthatja először a közönség.

A proletárokat 1880. januárjában mutatták be a budapesti Nemzeti Színházban. Az előadás zajos sikert aratott, az akkori kritikusok a magyar társadalmi dráma születésének nagy pillanataként emlegették Csiky művét, a szerzőt pedig a műfaj megteremtőjének kiáltották ki. A szocializmusban Ingyenélők címmel futott a darab, 1979-ben játékfilm is készült belőle Szemes Mari és Darvas Iván főszereplésével.

A kiegyezés utáni Magyarországon játszódó A proletárok hősnője egy vértanúnak hazudott szabadságharcos álözvegye, aki egy hivatásától eltiltott ügyvéddel és egy házasságszédelgő dzsentrivel karöltve igyekszik különféle fondorlatokkal minél többek kicsikarni a náluk semmivel sem különb úri osztály tagjaitól.

„Csiky Gergely színművének az alapötlete fogott meg minket, vagyis az a szituáció, hogy valaki egy szabadsághős özvegyének adja ki magát és ebből próbál megélni. Ezt az alaphelyzetet fogjuk erőteljesen felpuffasztani, az eredeti, igencsak poros szöveget alaposan átdolgozva” – mondta Mohácsi János a hétfői, első olvasópróba után. Mint elárulta, a darab kiválasztásánál az lebegett a szemük előtt, hogy valami olyat csináljanak, amilyet még nem, de azt is figyelembe véve, hogy mi állna jól a budaörsi társulatnak.

A Mohácsi-testvérek először dolgoznak a Budaörsi Latinovits Színházban. „Nagyon drukkolunk ennek a színháznak és reméljük, hogy a közös munkával mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minél többen megismerjék ezt a remek helyet” – mondták.

Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony című darabban Spolarics Andreát, Hartai Petrát, Böröndi Bencét, Mertz Tibort, Ilyés Róbertet, Fröhlich Kristófot, Chován Gábort, Alberti Zsófit, Lugosi Györgyöt, Bohoczki Sárát, Szőts Orsit, Bregyán Pétert, Takács Zalánt és Páder Petrát láthatja a közönség.

 

Jegyek már kaphatók az előadásra!

Teljes szeptemberi és októberi műsorunk, valamint a jegyvásárlás ide kattintva érhető el.