„Szinte már karácsonykor volt a bemutató, mégsem karácsonyi darab ez, legalábbis olyan értelemben nem, mint például Térey Asztalizenéje. A Részegek (fordította Kozma András) szereplői teljesen véletlenszerűen sodródnak egymás mellé, és a lerészegedés okai is különbözőek. Viripajev dramaturgiája Csehovot és Gorkijt idézi: nincs főszereplő, sem lineáris történetmesélés, ehelyett vázlatosan megrajzolt párhuzamos emberi sorsok villannak fel néhány kis életképben. Ezek a polaroidszerű pillanatképek a második felvonásban átrajzolódnak, egyes szereplők olykor helyet cserélnek. Karácsonyi mégis annyiban a darab, hogy feltűnően sok szó esik vallásról, Istenről, és a szeretet – vagy inkább annak hiánya – is központi kérdéssé válik. Csak homályos utalásokat kapunk, hogy a szereplők honnan jönnek, és merre tartanak, közös nevezőjük a részegség: az az állapot, amely időn, téren és törvényen kívül helyezi őket. A részegség állandósult létállapota metaforává válik: olyan ellenállhatatlan erő ez, amely leleplezi a figurákat, kimondatja velük legmélyebb gondolataikat, eltitkolt, Istenre és a szeretetre irányuló vágyaikat.” (Revizor)
