Hat új bemutatóval – köztük egy ifjúsági és egy babaszínházi előadással – készül a 2023/24-es évadra a Budaörsi Latinovits Színház, amelynek vezetője, a néhány héttel ezelőtt újabb öt évre kinevezett Berzsenyi Bellaagh Ádám ezúttal is neves, nagy szakmai presztízsű rendezőknek adott felkérést egy-egy előadás megvalósítására. A célja most is az volt, hasonlóan a korábbi évadokhoz, hogy olyan új és visszatérő alkotókat hívjon Budaörsre, akik magától értetődően be tudnak kapcsolódni abba a kortárs társadalmi jelenségekre a színház nyelvén bátran és határozottan reflektáló műhelymunkába, amely évek óta egyre professzionálisabban és mind több szakmai eredményt felmutatva működik a Budaörsi Latinovits Színházban.
Örömteli, hogy a tizenkét fős társulat – Bohoczki Sára, Böröndi Bence, Bregyán Péter, Chován Gábor, Fröhlich Kristóf, Hartai Petra, Ilyés Róbert, Mertz Tibor, Páder Petra, Spolarics Andrea, Szőts Orsi és Takács Katalin – a következő szezonban is változatlan összetételben folytatja a munkát a budaörsi teátrumban. Azonban ebben az évadban csatlakozik hozzájuk két fiatal színész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem két hallgatója, akik szakmai gyakorlatukat töltik majd Budaörsön. Az egyikük Sas Zoltán, az SZFE 2019-ben indult, Selmeczi György és Novák Eszter által vezetett zenés színész osztályában tanul, a másik pedig Juhász Vince, az SZFE szintén 2019-ben indult, Szilágyi Bálint és Zsótér Sándor vezette prózai színész osztályának negyedéves hallgatója. Mindkettőjükkel találkozhatott már a budaörsi közönség, Zoltán a Zsótér Sándor által rendezett Kurázsi és gyerekei című előadásban mutatkozott be, Vincének ugyanezen előadás mellett az Emil és a detektívek-ben is van egy kisebb szerepe.
Az új évad egy kortárs amerikai színdarabbal indul Budaörsön. A Pulitzer-díjas Annie Baker négyszereplős párkapcsolati drámáját, a John-t Böröndi Bence, Hartai Petra, Takács Katalin, valamint a vendégművészként érkező Bánsági Ildikó szereplésével láthatjuk Máté Gábor rendezésében, aki legutóbb a Katharina Blum elvesztett tisztessége című előadásban dolgozott együtt a társulattal. A John-t 2015-ben nagy sikerrel mutatták be New Yorkban, a Time és a Hollywood Reporter éves listáján is előkelő helyet kapott az évad egyik legjobb előadásaként, minden esély megvan arra tehát, hogy a budaörsi nézők is szeretik majd.
Novemberben színházunk történetében először tűzünk műsorra babaszínházi előadást. A Gömb munkacímet kapott produkciót a színház két népszerű színésze, Szőts Orsi és Fröhlich Kristóf előadásában láthatják majd a legkisebbek anyukájuk, nagymamájuk ölében ülve a Városi Ifjúsági Klubban.
A 2023-as évet egy magyar klasszikus, Molnár Ferenc Liliom-ja zárja: a csapodár körhintásfiú szerelmének és halálának történetét a Budaörsön először dolgozó Kovalik Balázs rendezésében láthatják a nézők, a címszereplő pedig nem más lesz, mint a színházba „szinte már hazajáró” Alföldi Róbert. Mellette Böröndi Bence, Hartai Petra, Ilyés Róbert, Spolarics Andrea és Juhász Vince lesz látható.
A 2024-es év februárjában érkezik Tennessee Williams jól ismert remekműve, a Pulitzer-díjas A vágy villamosa Ördög Tamás rendezésében. Blanche DuBois szerepében Takács Katalint láthatják a nézők, Stanley Kowalskit pedig Rába Roland játssza majd a budaörsi előadásban, a további szerepekben Bohoczki Sára, Ilyés Róbert, Páder Petra, Fröhlich Kristóf és Bregyán Péter tűnik fel.
Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatója a Hamlet lesz a Budaörsi Latinovits Színházban immár hatodik alkalommal rendező Alföldi Róbert értelmezésében. A címszereplőt Fröhlich Kristóf játssza majd, mellette Mertz Tibort, Pelsőczy Rékát, Szőts Orsit, Takács Katalint, Böröndi Bencét, Hartai Petrát, Chován Gábort és Sas Zoltánt láthatják majd a nézők.
Jövő májusában egy ifjúsági előadással búcsúzik a színház az évadtól, méghozzá Médea és gyermekei archetipikus történetével, amelynek számtalan feldolgozása közül ezúttal két svéd kortárs, Suzanne Osten és Per Lysander változata kerül színre. Ez a Médeia napjaink európai, azaz kényelmesre és észszerűre fazonírozott világában játszódik, szereplői pedig Páder Petra, Chován Gábor, Szőts Orsi és Koós Boglárka lesznek. Az előadást Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezi.
A Budaörsi Latinovits Színház bemutatói a 2023/24-es évadban:
- Annie Baker: John (rendező: Máté Gábor, bemutató: 2023. október 6.)
- Molnár Ferenc: Liliom (rendező: Kovalik Balázs, bemutató: 2023. december 16.)
- Gömb (munkacím) – babaszínházi előadás (bemutató: 2023. november)
- Tennessee Williams: A vágy villamosa (rendező: Ördög Tamás, bemutató: 2024. február 24.)
- William Shakespeare: Hamlet (rendező: Alföldi Róbert, bemutató: 2024. április 20.)
- Per Lysander-Suzanne Osten: Médea gyermekei (rendező: Berzsenyi Bellaagh Ádám, bemutató: 2024. május)
Nézőink kedvezményes áron vásárolhatnak bérletet a 2023/24-es évadunk előadásaira!