„Az Egerek és emberek című előadás egyszerűen fantasztikus! A rendezés, a színészek játéka lenyűgöző, sokáig a hatása alatt voltam.” (Nézői vélemény)
„Kegyetlenül megszenvedtem a találkozást az önámítással, a reménnyel, a hittel, az összetartozással, a józansággal, a belátással, a kegyetlenséggel. A zsigerekig hatolnak a kérdések és a darab rájuk adott válaszai. Valamikor régen olvastam a kisregényt, mint a világirodalom egy fontos alkotását. Még fiatal voltam, és nem hittem, csak magamnak, mindent magam akartam tapasztalni. Nem érintett meg a mű, csak felraktam az irodalmi műveltségem polcára a fejemben. Most, sok-sok év tapasztalatát átélve, de még mindig tele álmokkal, hitekkel, immár felvérteződve élet- és emberismerettel, de a vértezettől nem csak védetten, hanem elnehezülve, földhöz kötve is kellett megméretni az előadás során.” (Nézői vélemény)
***
A főhősök ketten vannak, mint Ábel és Káintól Stan és Panig oly sokan ebben a kétarcú világban: a kicsi és a nagy, a villámagyú és a lomhaértelmű, a tevékeny és a méla – no meg a túlélő és az áldozat: bár persze a túlélő is áldozat, legfeljebb ő később értesül róla… John Steinbeck, a szerző, huszonhat éves volt, amikor a nagy gazdasági világválság elkezdődött. Egy teljes generáció veszett oda – és minden bizonnyal ez lett volna Steinbeck sorsa is, ha nem azt választja, hogy megírja a válságot, ahelyett, hogy megadná magát neki. De inkább megírta, olyannyira, hogy 1962-ben Nobel-díjat kapott érte, mert – így a díjat odaítélő Svéd Akadémia: – olyan valósághűen, mégis élénk képzelőerővel adja vissza a válság kárvallottjainak életét, és annyi részvét van a humorában meg a társadalomszemléletében. Az író feladata – válaszolta Steinbeck a beszédében, amellyel a díjat átvette – az, hogy emléket állítson az Ember nagyságának, hősies szívének és szellemének; és annak, hogy bukásában is nemes marad, a lelkét bátorság, együttérzés, és szeretet hatja át.