A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2024 szeptemberében mutatta be Garaczi László MetaXa című regényének színpadi adaptációját, amely két alkalommal, június 13-án és 14-én látható a Budaörsi Latinovits Színházban.
A Metaxa egy Balaton-felvidéki idegszanatóriumba kalauzolja a nézőket, ahol Félix az orvosa tanácsára hosszas visszaemlékezésbe kezd. Története nyomán egy szinte eseménytelennek tűnő buliból eljutunk odáig, hogy a férfi az Erzsébet hídnál vízbe ugrik. A mozaikszerűen előbukkanó emlékfoszlányok kirajzolnak egy képet, és bár nem kronológiai sorrendben látjuk az eseményeket, az előadás végére felsejlenek az öngyilkossági kísérlet miértjei.
„Nagy levegőt veszel, hogy elkezdd, hogy belefogj a vallomásba. Hogyan fogod ezt magadnak megbocsátani?” – kezdi Félix (Varga Balázs) összerakni az emlékmorzsákat, első lépésként pedig egy mámoros buliba repíti a nézőket. Ott – bár talán már várnánk is a drámát –, azon túl, hogy megismerkedünk a barátjával, Zsolttal (Rózsa László), és Félix későbbi szerelmével, Marinával (Kádár Noémi), látszólag semmi különös nem történik. Nem is időz itt sokat a darab, egy gyors jelenetváltás után nyomban felsejlik egy korábbi esemény, hogy bizonyos mértékig indokul szolgáljon a szereplők majdani viselkedésére. Színre lép egy másik lány is, Gigi (Kiss Bora), aki szó szerint mindent megtenne azért, hogy maga mellett tudja a férfit.
Innentől kezdve Félix két nő között őrlődik. Látjuk a kötődési problémákat, a morális érveket felülíró vágyat, a megcsalást, a fájdalmat, az elutasítást és a ragaszkodást. A színészek közelsége és a jelenetek intim jellege segít a közönségnek belemélyedni a történetbe, amiből minduntalan kirántja őket a hirtelen beálló csend vagy egy éles ritmusváltás.
„Az előadás alatt nincs idő, sem lehetőség – a ránk zúduló sűrű, apró, cikázó jelenetek miatt –, hogy végiggondoljuk, biztosan Félix élte túl, és meséli el a történetet? Hazafelé menet, a (jó) színház után elgondolkodik az ember… Amikor a doktornő megkérdezi Félixet, hogy egyedül ugrott-e le a hídról, ő igennel válaszol, később azonban azt mondja: Zsolttal együtt. Végül is melyikük élte túl?” – teszi fel a kérdést kritikájában Jézsó Melissza, aki úgy véli, hogy az előadás kulcsa a behúzó-kitaszító stratégia, a ritmus.
Az előadást Fehér Balázs Benő rendezte, akivel már számos alkalommal találkozhatott a budaörsi közönség. Legutóbb Ivan Viripajev Részegek című drámáját vitte színre nagy sikerrel. A Metaxa is – csakúgy, mint a Részegek – egy több síkon értelmezhető, számos emberi sorsot felvillantó dráma.
„Sipos Balázs dramaturg ajánlotta ezt a regényt, elolvastam, és azt éreztem, hogy bárcsak meg lehetne csinálni színpadon, de először úgy tűnt, hogy a formája ezt lehetetlenné teszi” – mesélt egy interjúban a rendező a kezdetekről, valamint az alapműről, amely egyetlen, 150 oldalas mondatból áll. „Van egy furcsa dramaturgiája – nem kronologikusan halad –, és a főszereplő emlékeiben vagyunk. Ez egyszerre nehézség, és egyszerre teátrálisan érdekes dolog, mert az emlékezet mindig torz.”
Fehér Balázs Benő, hogy minél jobban visszaadja a regény világát, leginkább a narráció szerepével kísérletezett. Félix hol kívülről meséli az eseményeket, hol pedig ő maga is a jelenet aktív résztvevője. Emellett a színpadi adaptáció készítésénél fontos szempont volt, hogy megtalálják a megfelelő fókuszpontokat, illetve ahol a szöveg lehetőséget ad rá, a felbukkanó szereplők is több megszólalási lehetőséghez jussanak.
A tragikomikus emlékutazás főszerepében Varga Balázs látható, partnerei Kádár Noémi, Kiss Bora, Rózsa László, Galló Ernő, Csíki Szabolcs, László Csaba, Ördög Miklós Levente, Fülöp Bea, Somody Hajnal, Bálint Örs Hunor, Szabó Fruzsina és Korpos András.
JEGYVÁSÁRLÁS
2025. június 13. péntek, 19:00
2025. június 14. szombat, 14:00
Fotók: Bereczky Sándor