A Kurázsi és gyerekei című előadás próbája

Beléptünk a főpróbahétbe, szombaton Kurázsi és gyerekei bemutató!

Zsótér Sándor negyedik alkalommal viszi színre Bertolt Brecht egyik legismertebb színdarabját (Mutter Courage und ihre Kinder), ismét Ungár Júlia fordításában és dramaturgi közreműködésével. A rendező a Budaörsi Latinovits Színház felkérését megelőzően 2004-ben a Kecskeméti Katona József Színházban, 2006-ban K. mama címmel az Ódry Színpadon, legutóbb pedig 2012-ben a Radnótiban állította színpadra az 1941-ben született művet. Ezúttal a Kurázsi és gyerekei cím áll a színlapon, a címszerepben pedig Spolarics Andreát láthatja a közönség a többiek, Böröndi Bence, Fröhlich Kristóf, Páder Petra, Nagy Katica, Sas Zoltán és Juhász Vince mellett. A bemutató február 18-án, szombaton lesz.

Kurázsi és gyerekei természetes életközege a háború. Olyan régen tart, és annyira nem látható a vége. Kurázsi markotányosnő, mozgó árus, többnyire valamelyik sereghez csapódik. Tudja, hogy a háború nem a kisemberekért folyik, hanem pénzért, hatalomért, területekért, de nincs vele problémája. Ki akarja harapni belőle a maga kis hasznát és túlélni. Hétköznapi ember. A háború hétköznapjaié. Van három gyereke. Dolgozik értük. Szereti őket – jól-rosszul, mint a legtöbb legjobbszándékú anya. Azt hiszi, megvédheti őket, túljárhat az élet, a háború eszén. De a tapasztalatait, alkalmazkodó tehetségét nem tudhatja átadni nekik. Teszik, amit a maguk feje, gyomra, szíve diktál. Meg a háború. És az Kurázsit és gyerekeit, folyamatosan választás elé kényszeríti. De a választási lehetőségek nem valóságosak. „Isten dönt, nem te” – mondja A nagy kapitulációról szóló dal. De nem, a háború dönt, azok, akiknek az érdeke.

Bertolt Brecht 1939-ben fejezte be a 30 éves háború idején játszódó darabot. A II. világháború előestéjén. Most megint háború van. A szomszédunkban. Hány Kurázsi, hány gyerek veszít rajta?

Bertolt Brecht • Paul Dessau
Kurázsi és gyerekei
Rendező: Zsótér Sándor
Bemutató: február 18.

Színlap és jegyvásárlás

Fotó: Borovi Dániel