Kenéz Ágoston a Fiú, aki sosem aludt olvasópróbáján

A csillagok közé repít a Budaörsi Latinovits Színház új gyerekelőadása

Először rendez a Budaörsi Latinovits Színházban a független színházi szférából érkező Kenéz Ágoston, aki saját mesedarabját állítja színpadra. A március 28-án, a Városi Ifjúsági Klubban bemutatkozó A fiú, aki sosem aludt egy különleges kisgyerek történetét meséli el.

„Abból nem nő ki az ember, hogy barátokat szerezzen” – hangzik el az előadásban, ez pedig akár az előadás kulcsmondata is lehetne. A történet szerint Bó (Georgita Máté Dezső) egy éjszaka találkozik Szofival (Pallagi Melitta) a lány otthonának tetején. Bár Szofi először meglehetősen bizalmatlan, hamar megkedveli a furcsa kisfiút, aki állítása szerint sosem alszik, csak akkor hajtja álomra a fejét, amikor igaz barátra lel.

Bó elképesztő kalandokról mesél, amelyekben megelevenednek rég elvesztett társai, a Kalandor, az Űrhajós és Picúr (a szerepekben Szőts Orsi), akiket Bó – reményei szerint – egyszer ismét láthat majd. Az alkotók az előadáshoz átrendezik a klasszikus színházi teret, a szereplők pedig lemennek a nézők közé, ezáltal a gyerekek és a felnőttek szó szerint beléphetnek a kisfiú világába, felmászhatnak vele a tetőre, ahol a csodák születnek.

Szőts Orsi a Fiú, aki sosem aludt olvasópróbáján
Szőts Orsi

A díszlet- és jelmeztervező, Veronika Keresztesová a látvány megtervezésekor arra törekedett, hogy fizikailag is minél közelebb hozza a történetet a közönséghez. „Nem volt kérdés, hogy a háztetőt ténylegesen meg szeretnénk mutatni, és lehozni a játékteret a közönséghez. Ezáltal az egész tér atmoszféráját fel tudjuk kínálni a gyerekeknek, és megteremthetjük az otthonosság érzetét”.

A tető mellett fontos szerepet játszik a darabban a szereplők fölött elterülő csillagos égbolt is, a három régi barát pedig más-más formában ölt testet. Valaki fizikai valójában, valaki csak távoli árnyalakként lép majd színre. Ebben segít majd Sziebert Sebestyén világításterve is, aki megteremti az éjszaka hangulatát.

Pallagi Melitta
Pallagi Melitta

„Valahogy aztán mégiscsak eljutunk oda, hogy a végén a csillagokkal együtt mesélünk” – osztotta meg velünk Kenéz Ágoston a tervezett megvalósítás részleteit. Ahogyan a teremben szépen lassan mindenki a történet részévé válik, úgy csúsznak bele az időtlenségbe a figurák is.

Különösen Bó, akinek megjelenése egy utcagyereket idéz, ruhája ugyanis – ahogyan egy idők kezdete óta létező gyerekhez illik – a különböző történelmi korok jellegzetességeit hordozza magán. Szofi ruhája ennél letisztultabb, ő a jelenkor embere, amíg a megjelenő barátok olyan jelmezben lépnek színre, hogy mindegyikük kinézete a történelem egy-egy lenyomata legyen.

„A zene összefolyik Bó emlékezetével” – mondta a címszerepet alakító Georgita Máté Dezső, aki zeneszerzőként is részt vesz az előadás megalkotásában. A zenei világot a csillagos ég inspirálta, és fontos volt, hogy a felcsendülő témák inkább a jelenetek atmoszféráját teremtsék meg, hangulatfestő funkcióval bírjanak.

Georgita Máté Dezső a Fiú, aki sosem aludt olvasópróbáján
Georgita Máté Dezső

Bó történeteiben számos elrejtett történelmi utalás, megtörtént esemény is helyet kapott, azonban Kenéz Ágoston nem szeretne edukatív előadást rendezni, csak arra ösztönzi a szülőket és a gyerekeket, hogy beszélgessenek a látottakról.

„A fiú, aki sosem aludt közös gondolkodásra hívja a nézőket, és felhívja a figyelmet a barátok, a társak fontosságára” – foglalta össze Kenéz Ágoston az előadás célját, hozzátéve, hogy a mese megírásakor Heltai Jenő gondolataiból inspirálódott, és reméli, hogy a történet segítségével a felnőttek is egy kicsit visszatalálnak majd saját gyermekkorukhoz.

A képek A fiú, aki sosem aludt olvasópróbáján készültek (fotós: Borovi Dániel)