Jelenet a Vacok című előadásból

Babaszínházzal várjuk a legkisebbeket a Városi Ifjúsági Klubban!

Vacok című babaszínházi előadásunkkal egészen új műfajt emeltünk be repertoárunkba. Bízunk benne, hogy sokan eljönnek majd hozzánk babáikkal, totyogóikkal a Városi Ifjúsági Klubban berendezett, lampionokkal megvilágított, színes párnákkal kibélelt kis „vackunkba”, hogy játsszunk egy jót. Babaszínházunkat 6 hónapos kortól 3 éves korig ajánljuk. Az előadás hossza 30 perc, amit 30 percnyi közös játék követ.

„…amit láttam, arra rácsodálkoztam, és fel is melegített. Németh Nikolett és Szőts Orsi és Fröhlich Kristóf produkciója olyan, mint egy emelt szintű csecsemőszínház. Azokhoz az előadásokhoz képest, amikben zene, rigmusok, egyszerű tárgyak és egyszerű képek vannak, ez komplexebben színházi. Nem zenélnek, nem szavalnak, a cselekmény majdhogynem dramatikus, noha fragmentált – egy gyerek játszik, voltaképp –, a közeg részletgazdag, az ötletek nem kézenfekvőek és mindenre kiterjednek. Például amikor Szőts Orsi kimegy a színről, és úgy hallatszik, mintha kocsiba vágná magát és elmenne, akkor rezegni kezd „a startjától” a színpadi sátor. Az egész dolog életközeli. Három dobozból egy nagy, harapós szájú kockafejű lény áll össze, amely mindent eszik, főleg papírt, valóságos fénymásoló vagy szkenner (a megfelelő géphanghatással). Épp csak első sorban ülő kisfiút nem kap be, bár talán volna rá igény.” (Stuber Andrea)

NÉMETH NIKOLETT • SZŐTS ORSI

Vacok

Szereplők:

SZŐTS ORSI

FRÖHLICH KRISTÓF

dramaturg NÉMETH NIKOLETT
látvány SZŐTS ORSI
kellék SOLTÉNSZKY RÁHEL
világítás SOKORAI ATTILA
hang SZILÁGYI DÁNIEL
zeneszerző FRÖHLICH KRISTÓF
a rendező munkatársa JUHÁSZ GABRIELLA, BARNET MÓNIKA

drámainstruktor DEBRECENI LUCA

Bemutató: 2023. november 30.
6 hónapos kortól ajánljuk!
Az előadás hossza 30 perc, amit 30 percnyi közös játék követ.

Jegyár: 2500 Ft / szülő, a gyerekeknek ingyenes!