Az ember – Örkény szavaival – az egyetlen lény, amely tudja magáról, hogy meghal. A Macskajáték az elmúlás melankóliájával szemben arról a fájdalmas, mulatságos és groteszk küzdelemről szól, ahogy az ember mégis, minden ellenére dacolni képes a halállal. Ez a dac zavarba ejtően ismerős. Magyar dac, mondhatnánk.

A Macskajáték alaphelyzete egy szerelmi háromszög, helyszíne Budapest a hatvanas-hetvenes évek állóvizében. Vagyis inkább a mában, voltaképpen mindegy, a lényeg nem változott. Mert mi vagyunk a lényeg. A mi lelkületünk a lényeg. Utcáink, kapualjaink, lépcsőházaink, lakásaink és szobáink levegője. A félszavak, melyekből megértjük egymást, melyek többé állnak össze, mint amik: sorssá. Ellenszegülni az elmúlás kikerülhetetlen törvényének, pofán röhögni azt, amivel szemben esélytelenek vagyunk: nagy, kollektív személyiségjegyeink egyike ez. A mi magyar sorsunk, mondhatnánk.

Negyvenhat éves vagyok. Mennyi ez a negyvenhat? Sok? Kevés? Mi vagyok én? Középkorú? Fiatal? Öreg? És miért vagyok öreg? Örkénynél azért, mert ha szerelmes leszek, nevetségessé válok. Mert már nincs jogom hozzá. Kinőttem belőle.

Serdülőkoromban minden szerelmem elvittem a Gozsdu-udvarba. Azt gondoltam, látniuk kell, engem ismernek meg, ha végigjönnek velem az enyészet hat udvarán, hét épületén. Most pár napja arra vitt az utam. Az egykor visszhangzó ürességű udvar ma Bábel. Amit régen a magaménak hittem, ma mindenkié. Elveszett belőle a titok, lett helyette élet. Ottjártamkor feltűnt egy szerelmespár. Az egykori B udvar egyik sarkában álltak, tudomást sem véve a körülöttük hömpölygő tömegről. Úgy néztek egymás szemébe, mintha addig akarnák nézni azt a másik szempárt, amíg igazán meg nem értik, ki néz ki mögüle. Megirigyeltem őket. Én is így akarok farkasszemet nézni valakivel. Ott a Gozsdu-udvar egyik sarkában. És nem abban a régiben. A maiban. Most.

Megöregszünk mind, ez evidens. De bármikor megöregedhetünk, és ez nem annyira evidens. És majd ha megöregszünk, merjük-e kinevetni
az öregséget és dacolva a mindenható fiatalság törvényével állunk-e majd a Gozsdu-udvar egy sarkában farkasszemet nézve szerelmünkkel?
Ha egyáltalán lesz szerelmünk a negyvenen túli öregségben.

FORGÁCS PÉTER