Annie Baker

John

premier: 2023. október 6.
helyszín: Színházterem
előadás hossza: 140 perc 1 szünettel

/ az előadásról:

Fiatal pár érkezik egy kisvárosi panzióba. A házinéni nagyon kedves. A beteg férjét ápolja, akit sose látni, állítólag a ház másik szárnyában lakik. A szobák az amerikai polgárháború hőseiről kapták a nevüket, de különös módon néha lakhatatlanná válnak. A lépcsőfordulóban egy félelmetes baba ül karosszékben. Mintha bámulná a vendégeket. Van, hogy a lámpák csak úgy maguktól lekapcsolódnak. Aztán megjelenik a szállásadó nyolcvankét éves vak barátnője, aki azt állítja, hogy korábban elmebeteg volt, de nem kell aggódni, mert már nem az.

Valahogy így kezdődik minden rendes horrorsztori.

A fiatal párról hamarosan kiderül, hogy veszélyben a kapcsolatuk, mégpedig egy John nevű harmadik miatt. És hiába az utazgatás, a szándék, az együtt töltött idő; beszélgetéseikből, pontosabban arra tett kísérleteikből szép lassan kirajzolódik minden horror kötelező eleme, egy tükör. Vigyázva kell belenézni, mert könnyen megláthatjuk benne saját magunk. Ahogy a rettegett magány elől menekülve mindig a saját lábunkba botlunk, jé, mi is pont ilyenek vagyunk.

Annie Baker fiatal amerikai drámaírónő 2014-ben Pulitzer-díjat kapott The Flick című darabjáért. A John 2015-ben debütált New Yorkban, a Signature Theatre Company előadásában, és azonnal hangos sikert aratott. A Time Out magazin 2019-ben Az 50 legjobb valaha megírt dráma közé választotta a darabot, ami a New York Times szerint „kísérteties meditáció azokról a témákról, amik a szerzőt leginkább jellemzik; a magány állandó jelenléte az ember életében, valamint a szeretet és a jelentőségteljes kapcsolatok utáni zaklatott kutatás.”

Magyarországon először a Budaörsi Latinovits Színházban láthatja a közönség.

/ aktuális előadások




/ szereplők

Elias Schreiber–Hoffman / Böröndi Bence


Jenny Chung / Hartai Petra


Mertis Katherine Graven / Takács Katalin


Genevieve Marduk / Bánsági Ildikó m.v.

/ produkciós csapat

Fordító NÉMETH NIKOLETT
Dramaturg NÉMETH NIKOLETT
Díszlettervező SOKORAI ATTILA
Díszlettervező-asszisztens RADETZKY ANNA
Jelmeztervező Zeke Edit
Világítás Fledrich Péter
Súgó SZABÓ BRIGITTA
Ügyelő Urbanek Attila
A rendező munkatársa JUHÁSZ GABRIELLA
Rendező Máté Gábor

 

/ színészek

Hartai Petra Takács Katalin Böröndi Bence

/ kritikák

„Számomra a darab zsenialitása abban rejlik – amire egyébként kevés történet és kevés rendező képes – hogy teljesen szabad teret enged az asszociációknak, annak, hogy mit gondoljak róla, miként értelmezzem, vagy ne értelmezzem a látottakat.” (Sáhó Barnabás, Színházat nekünk!)

 

/ videók

/ galéria

előadás

próba

olvasópróba