Hans Lomeier Földes Tamás m.v.
Fatima Mansur Szabó Irén m.v.
Franziska Dehke Horváth Csenge e.h.
Kalil Brasch Bence
Peter Karpati Chován Gábor
bemutató 2018. október 6.
helyszín Színházterem
Az arab éjszaka, legalábbis a közhelyszótár szerint kalandos, fűszeres, és – főleg – buja. Schimmelpfennig arab éjszakájának színhelye azonban egy – közelebbről meg nem nevezett, de hát ezeket képtelenség közelebbről megnevezni – német középnagyságú város lakótelepe, amiről szintén sok mindent tart számon a közhelyszótár, de a fűszer és pláne a bujaság aligha tartozik az ismérvek közé.
A kaland talán igen, elvégre szellemi, azaz képzelt kaland is akad bőséggel ezen a világon, kivált az afféle világvégéken, mint egy közepes méretű város lakótelepe, ahol hőseink élnek, legalábbis ők úgy tudják, hogy élnek, és ezt hol csodálkozó örömmel, hol durcás mélabúval veszik tudomásul. Élnek, álmodoznak, fölébrednek, körülnéznek, aztán visszaalszanak, hogy tovább álmodhassanak. A múltjukról, ami, ahogy egyre távolabbra kerül, egyre színesebb és bujább lesz, a jövőjükről, ami, ahogy egyre közelebb kerül, egyre kisebb és kisebb lesz – és végül a jelenükről, ami elmúlik, mielőtt elkezdődött volna, csak egy pillanatig tart az egész – de az a pillanat telis de teli álommal, vággyal.
Roland Schimmelpfennig 1967-ben született Nyugat-Németországban, újságírónak tanult, de aztán drámaíró lett belőle, később rendezői diplomát is szerzett. Egyike a legismertebb német drámaíróknak, ezen belül egyike azon keveseknek, akik rühellik a poszt-dramatikus színházat, akár a kukoricagölödint. Makacsul tartja magát ahhoz a nézethez, hogy a színházi előadás kiindulópontja a – megírt – drámai szöveg, ami – lehetőleg – valamiféle történetet mesél el, ha töredékesen, akadozva, időben összevissza ugrálva is.
Schimmelpfennig drámáira ez utóbbi a jellemző: töredékes, de legalábbis annak ható, időben eltévedve kóválygó, mintha önmagukat ellenőrizni próbáló történetek lennének ezek, az arab éjszaka szereplőié is. Akik – legyenek ők házmester-alakban járó-kelő titkos istenségek, virágzó fiatal nőnek álcázott partravetett potykák, a semmiben kóborló mindentudó senkik, vagy épp ügyefogyott szuperhősök – mint Schimmelpfennignél általában, ki-kilépnek a szerepükből, hogy a közönségnél keressenek… nos, mit is?
Vigaszt? Választ? Visszafojtott vágyat? Tiltakozást? Együttérzést? Mindent? önök döntenek…
Az előadás az S. Fischer Verlag, Frankfurt am Main és a Mayer-Szilágyi Színházi Ügynökség, Budapest engedélyével jött létre.
„„Az arab éjszaka” és a budaörsi színház sok-sok mozgással felpörgetett és megzenésített feldolgozása, már-már megközelíti a zseniálisat.” (Eller Erzsébet, Budaörsi Napló)
„Nem tudom megmondani, mi értelme van ennek az előadásnak – ahogy azt sem tudom megmondani, mi értelme van annak, hogy álmodunk. Egyáltalán nem hiszem el a közkeletű megfejtést, hogy dekódolhatóan így dolgozzuk fel a velünk történteket. Azt persze nem állítom, hogy az álmaink nincsenek kapcsolatban a pszichés terheinkkel, de az értelmezhetetlenül meglepő fordulatokban és bolond részletekben alighanem valami bonyolultabb és izgalmasabb lakozik – és a budaörsi csapat ebből elcsípett valamit.” (Proics Lilla, Revizor)
