Takács Katalin az idei Gábor Miklós-díjas! Szeretettel gratulálunk társulatunk színésznőjének!

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben a szakmai kuratórium döntése alapján Takács Katalin, társulatunk színésznője kapta Pukk megformálásáért a Kőszegi Várszínház Szentivánéji álom című, Hegedűs D. Géza által rendezett előadásában.

A díjat Ascher Tamás, a Gábor Miklós-díj bizottság elnöke a Budaörsi Latinovits Színház április 6-i Az eprésző kislány című előadásának végén adta át a színpadon. Az odaítélőknek, mint mondták, külön örömére szolgál, hogy idén színésznő vehette át az elismerést – ez mindössze harmadszor fordul elő a díj 23 éves történetében, amiért is a kuratórium Shakespeare-re hárítja a felelősséget.

Takács Katalin nemzedékének méltán megbecsült színésznője. Horvai István és Kapás Dezső növedékeként szerzett színészdiplomát, majd tíz évet töltött a veszprémi, a debreceni és a szolnoki színházban. A Radnóti és az Új Színház után Kaposvár következett, 2016 óta pedig a Budaörsi Latinovits Színház tagja. Színházi szerepei mellett számos filmben és tévéjátékban láthattuk. Nyert fesztiváldíjat és kritikusdíjat, Psota Irén-díjas, Jászai Mari-díjas érdemes művész. Most kitüntetett Pukk-alakításért elnyerte tavaly a Kőszegi Várszínházban a Hollósi Frigyes-díjat.

A Gábor Miklós-díj

Vass Éva színésznő 2000-ben, férje halála után két évvel alapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelynek több mint tizenöt évig volt elnöke Koltai Tamás színikritikus. 2017 óta Ascher Tamás rendező vezeti a testületet, a tagok: Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus. Vass Éva 2019-es halála után az alapító jogutódja Alföldi Róbert lett.

A Gábor Miklós-díjasok listáján László Zsolt az első név, s követte őt az évek során Varga Zsuzsa, az azóta elhunyt Herczeg Zsolt, Blaskó Péter, Kulka János, Balázs Zoltán, Pogány Judit, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András, Rába Roland, Gálffi László, Cserhalmi György, Hegedűs D. Géza, Bajomi Nagy György, Pál András, Csuja Imre, Nagypál Gábor, Görög László, Pallag Márton.

A díj egy bronz plakett, Vígh Tamás szobrászművész alkotása. Egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós portréja látható. A plakett a színészt a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás Hamlet-előadása címszereplőjeként ábrázolja. A díjjal járó pénzjutalmat szerény lehetőségei szerint az alapítvány ez évtől megemelte 360 ezer forintra.

A díj névadójáról

A Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művész Gábor Miklós a XX. század második felének egyik legjelentősebb színésze volt. Filmszínészi pályája széles körben tette ismertté és kedveltté; a Valahol Európában-tól a Mágnás Miskán és a Budapesti tavaszon át az Apáig sorolhatnánk hosszan legendás filmjeit. Színházi karrierje a Madáchban ívelt fel, majd a Nemzeti következett, azután visszatérés a Madáchba. Intellektuális nyitottságára és szakmai megújuláskészségére mi sem jellemzőbb, mint hogy 56 évesen Ruszt József hívására a kecskeméti színházhoz szerződött társával, színésznő-feleségével, Vass Évával együtt. Gábor Miklós nemcsak színészként volt kiemelkedő – képzőművészként is tehetségesnek bizonyult, s íróként is maradandót alkotott, ezt tanúsítják színházi esszéinek, valamint naplóinak kiadott kötetei.

Képek a díjátadóról

 

Fotó: Borovi Dániel