Vladimir Anton Shakespeare-rendezése „a szerelem természetrajzát kutatja, ezért kergeti, űzi, hajszolja szereplőit pompás félreértéseken és kacagtató helyzeteken át”. Május 27-én este a szolnoki Szigligeti Színház Vízkereszt vagy bánom is én című előadása vendégszerepel a budaörsi nagyszínpadon. A Szolnokon 2024 októberében bemutatott előadás vendégszerepelt már korábban a RAM-Art Színházban és a Városmajori Szabadtéri Színpadon is, most pedig végre eljut a budaörsi közönséghez is – itt mindössze egyetlen alkalommal látható!
„Életöröm, kalandvágy, bátorság és a tény, hogy a SZERETET, CSAK a SZERETET menthet meg minket. Az élet szeretete, az egymás iránti szeretet. Úgy gondolom, hogy a darab egy állásfoglalás a barátság mellett, de nagyon finoman megfogalmaz egyfajta ellenállást is minden szélsőségességgel szemben.” – mondta Vladimir Anton, az előadás rendezője egy interjúban azzal kapcsolatban, hogy milyen üzeneteket hordoz a Shakespeare Vízkeresztje a mai közönség számára.
„A jelenlegi társadalmi kontextusban az abszolút igazság birtoklása szinte mindennapos jelenség. Az én előadásom az EGYÜTT-lét melletti érvelés. A szeretet csak együtt létezhet, nem igaz? Végül is a nézőtéren olyan emberek találkoznak, akik a társadalomban soha nem lennének ugyanabban a térben. Olyan emberek, akik másképp éreznek, és eltérő véleménnyel rendelkeznek társadalmi és politikai jelenségekről. A színház (és a művészet) feladata, azt hiszem az, hogy összehozza az embereket egy közösséggé, és arra késztessen minket, hogy csendben leüljünk egy pillanatra, és lássunk a színpadon más embereket, akik talán hasonlítanak ránk, talán nem, de körülöttünk léteznek. És ezáltal lassan-lassan empatikusabbá válunk, és talán, de csak talán, jobban megismerjük önmagunkat is.” – folytatta gondolatmenetét a rendező.
Vladimir Anton rendezésének különlegessége, hogy a színpad csaknem teljesen üres, a díszletet leginkább nejlonfóliák, a kellékek jó részét a belőlük kialakított alkalmi formák és alakzatok adják. Az Erős Hanna által tervezett jelmezek egyszerre idézik a reneszánsz kor divatját és napjaink öltözködési stílusát. Ez a parádés színészi alakításokat felvonultató Vízkereszt tehát nem az eredeti mű által megjelölt ókori helyszínen játszódik, hanem egy, a shakespeare-i 16-17. századi, valamint a 21. század jellemzőit egyaránt magán viselő, különös keverékhelyen. A Budaörsön mindössze egyetlen alkalommal látható előadásban többek között Bíró Panna Dominikát, Dósa Mátyást és Radó Denise-t láthatják a nézők.