Mi itt, a Budaörsi Latinovits Színházban nagyon szeretjük a rendhagyó dolgokat. Bátor, konvenciótörő témákat dolgozunk fel nem mindennapi előadásainkban, különlegesen varázslatos emberekkel dolgozunk együtt nap mint nap, és nagyon büszkék vagyunk közönségünkre, amely rajong az átlagból kiemelkedő produkciókért. Na meg az sem kis dolog, hogy nálunk dolgozik az ország (tudomásunk szerint) egyetlen női színpadmestere! Rendhagyó nőnapi bejegyzésünkben bemutatjuk Gémes Grétát, akit legújabb nagyszínpadi előadásunk, az Ivánka bácsi premierjén csíptünk el a kérdéseinkkel, és a fotó is ott készült.
Hogyan lettél a Budaörsi Latinovits Színház színpadmestere?
Éveken át dolgoztam filmdíszlet-építőként és épületrestaurátorként, ezek azonban nem voltak mindig kiszámítható munkahelyek. Amikor egy jó barátom mesélt a színházi munkájáról, arra gondoltam, talán nekem is tartogathat valami izgalmasat ez az irány. Valami biztosat. Így jelentkeztem díszítőnek Budaörsre, és szinte azonnal beszívott a színház varázsa. A második évadomat már színpadmesterként kezdtem.
Azok számára, akik nem tudják, elmondanád, mi a munkád lényege?
A díszítőtár vezetése mellett sokfelé ágazik ez a feladatkör. Benne van a színpad biztonságos üzemeltetése, a produkciókkal kapcsolatos szervezések, a rendezőkkel, tervezőkkel és a kivitelezőkkel való kommunikáció is. De beletartozik az is, hogy tájelőadásoknál, vagyis, ha egy előadásunkkal elutazunk valahová, fel kell mérni az ottani színpad lehetőségeit, és az adott körülmények között megoldani a díszletet. Összességében talán úgy írható le röviden, hogy mindenre megoldást kell találni.
Nőként irányítasz férfiakat egy olyan terepen, ahol a komoly fizikai igénybevétel miatt alapvetően férfiak dolgoznak. Voltak-e olyanok, akik nem vettek komolyan az elején, és kaptál-e esetleg valamilyen bántást, beszólást?
Az elején nagyobb volt a félelmem ezzel kapcsolatban, mint ahogy végül elsült. Voltak, akik nem tudták kezelni, hogy egy nő irányítja őket, érdekes módon inkább a fiatalabbak közül. Beszólást nem is igazán kaptam. Elég nagy szám van, lehet, hogy tartottak is attól, mit vágnék vissza. A mostanra kialakult díszítő-tár viszont teljesen elfogad, egytől egyig remek srácok.
Volt-e olyan konkrét szituáció, amikor azt érezted, hogy igen, most fogadtak el, és innentől minden oké lesz?
Talán akkor, amikor az egyik díszletünk kikönnyítéséhez installáltam egy láncosemelőt a mennyezetre, ami azóta is mérföldekkel megkönnyíti egy zártszelvény bádogtető három méter magasra való felhelyezését.
Hogy érzed, van előnye ennél a munkánál annak, hogy nő vagy?
Nem feltétlenül, de elég praktikusan gondolkozom, és mindig a legegyszerűbb, legkönnyebben lehozható megoldásokat keresem. Szerintem a nemed mindegy akkor, ha elhivatott vagy valamivel kapcsolatban, mert rááll a szemed arra, amire kell.
Te alapvetően a színháznak mint műfajnak a technikai működéséért felelsz, de nyilván egyfajta művészi látásmóddal is kell rendelkezned ahhoz, hogy jól végezd a munkád, nem igaz?
Azt hiszem, az a lényeg, hogy nyitottnak kell maradni, és nem megrémülni a legvadabb elképzelésektől sem. Persze mindennek van egy – mondhatnám – egészséges határa, de itt ezeket a határokat nagyon ki lehet tolni, és tényleg valamiféle varázserő hajtja az elképzelés malmára a dolgokat.
Mit szeretsz a legjobban ebben a munkában?
Az izgalmakat, a változatosságot. Nincs két egyforma előadás, két ugyanolyan építés, ugyanolyan főpróbahét. Na meg azt, hogy baromi családias a színházunk.
És mi az, amit a legkevésbé?
Néha sok tud lenni, de minden létrejött új előadás semmissé teszi ezeket a fáradalmakat.
Ha azzal állna eléd egy női ismerősöd, hogy színpadmesterként szeretne dolgozni, mit tanácsolnál neki?
Csak annyit, hogy HAJRÁ CSAJOS! Maradj erős, és légy alázatos!
Hol látod magad tíz év múlva?
Évad közben a színházban, nyáron egy lakókocsiban.