Molnár Ferenc

Liliom

dramaturg Ari-Nagy Barbara
díszlettervező Antal Csaba
jelmeztervező Benedek Mari
jelmeztervező-asszisztens Mohácsi Nóra, Szabados Szilvia
világítás Sokorai Attila
hang Pellei Milán
a rendező munkatársa Szekeres Vanda
súgó Szabó Brigitta
rendező Kovalik Balázs

 

bemutató 2023. december 16.

helyszín Színházterem

Az előadás hossza 130 perc 1 szünettel.

Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”… Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra.

Kovalik Balázs rendezése most darabokra szedi és új formában rakja össze a jól ismert történetet. Az építőkockákból egy „művész” (színész) ellentmondásos életpályája rajzolódik ki, egy művészé, akinek az ő szeretett Julija hiába kínálja fel a normális élet lehetőségét. Az út a reménytől a kitaszítottságon keresztül a kétségbeesett halálig vezet, sőt – ironikus módon –, még azon is túl.

Egyáltalán, ha őszinték vagyunk, semmi egyebet nem tehetünk, mint hogy megöljük magunkat. Mivel azonban nem öljük meg magunkat, mert mégiscsak élni akarunk, színházat írunk és színházat játszunk. Ez a legabszurdabb és leghazugabb dolog a világon.(Thomas Bernhard)

aktuális előadások


május 20. hétfő, 19:00

elfogyott

május 27. hétfő, 19:00

elfogyott

június 1. szombat, 15:00

jegyvásárlás

június 1. szombat, 19:00

jegyvásárlás

június 11. kedd, 19:00

jegyvásárlás

 

 

„A Budaörsi Latinovits Színház előadása nem könnyű esztétikai kaland, de ha a néző ráérez az előadás jellegzetes ritmusára, maradandó élmény éri. Kovalik érdekfeszítően töredékes, a publikumot intellektuális partnernek tekintő rendezése amellett érvel, hogy a színész, a művész a szerepeiben, az alkotásaiban él tovább. A közéleti szerepek mellőzhetők vagy lényegtelenek lesznek a pálya egésze szempontjából, hiszen a művészi ambíció, a tehetség átlépheti a politikai szekértáborok rajzolta határokat.” (kultúra.hu)

„Alföldi Róbert nagy kedvvel és igazán önmagát adva formálja meg Liliomot. Megy előre, még akkor is, ha elgáncsolják. Nem akar másmilyen lenni, mint amilyen valójában.”  (Népszava)

Előadás

Nyílt próba

Olvasópróba