„Alföldi Róbert Ivánka bácsija az a szerencsétlen kisember, akiből annyi de annyi toporog ma is, kihasználtan, mások életének szolgálatában. Pompás döntés, hogy Alföldi ősz haját afféle fazékkal formázott gyerekfrizuraként vöröses szürke paróka borítja, ami nagyban segíti a figura megteremtését. Vastag kordnadrágja, lígő-lógó pulóverei egész gyűrött magát szimbolizálják. (…) Amit ünnepelni kell, az Alföldi Róbert színeváltozása, szép színészi átalakulása, e megtaposott férfialak megmutatása érdekében.” (Gabnai Katalin, Revizor)

„Az új rendezés nem próbál meg különböző színes-szagos eszközökkel szórakoztatni, és nem hat mindenáron a különböző ingereinkre, hogy a felgyorsult világunkhoz igazodjon, hanem Csehov eredeti karaktereibe kapaszkodva teremt alkalmat arra, hogy elmerüljünk ebben az iszonyú világban. Nem pakolja tele trükkökkel az előadást, hogy kiszolgálja a közönséget, hanem pusztán a színészek szakmai tudására támaszkodva engedi, hogy Csehov tehetsége megérkezzen a nézőkhöz. Sikerrel, ugyanis a háromórás előadás szinte észrevétlenül röppen el.” (Fillinger Kornélia Vanda, Kortárs Online)

„Horesnyi Balázs megfeneklett rozzant hajója jelkép, és az egész szöveg a mi szánalmas életünkről szól, látványosan lepusztult a környezet, amelybe  Kovács Andrea jelmezei pontosan illeszkednek, érzékeltetve a szereplők helyzetét. A többségnek elég egyetlen ruha is. Aki rendezett külsővel bír, látszatra többé-kevésbé elégedett az életével.” (Makk Zsuzsa, Mezei néző)

„Vakarcs (tulképp Tyelegin) Böröndi Bence Budaörsön az Ivánkában, szürreális, időn túli figura, legalább annyi Csehov van benne, mint Dosztojevszkij, sőt Gogol is befigyel. Vakarcs a mellékalakok és mellőzött emberek prototípusa, tudják, az, aki, ha megszólal, a körülötte levők nem is válaszolnak. Böröndi valami nagyon szépet csinál: a kiszorultságot és az alig pislogó létet játssza el, a fájdalmat eldugva a tolakodástól rettegő passzív kedélyességbe. Átközlekedik a viszonyokon, átgyalogol a konfliktusok közepén, mégsem hagy nyomot a léte a többiekben. Vakarcs fiatalsága nem értelmezhető, benne van az elhasználtság és az örök magány.” (Iza színházban járt)