„A budaörsi előadás bravúrt hajt végre: szinte minden második sora Fidesz- vagy kormánypropaganda-idézet – és mégis működik. Nem kabaréként, hanem színdarabként – és ez fontos: a beszólogatás ugyanis nem csak, vagy nem elsősorban szórakoztat (bár azt is, nem kicsit), hanem szinte minden esetben a jellem- vagy helyzetkomikumot szolgálja.” (Bóka Gábor, Revizor Online)
„A Répakirályt valaha egy német társulat adta nálunk, de magyar még nem. Na jó, azért most sem az eredetit játsszák, a színlap szerint négyen is nekiestek az átdolgozásának, Kovalik Balázs, Ari-Nagy Barbara, Závada Péter és Furák Péter. Nyilván meghúzták és beleírtak. Leporolták, aktualizálták. Kis zenekarra hangszerelték át a nagyoperettet. Dicséretes, hogy van élő zenekar akkor, amikor több a budaörsinél nagyobb fővárosi teátrum ezt zenés darab előadása esetében is elspórolja. Pedig a zenekar és a színészek „összelélegezve” igencsak tudják inspirálni egymást az aznapi hangulatnak megfelelően.” (Bóta Gábor, Pepita Magazin)
„A RÉPAKIRÁLY története végtelenül abszurd, de mint minden jó abszurd mű, pont ezáltal sokkal többet és sokkal direktebb módon mond rólunk, mint realisztikusabb megközelítés esetén tehetné. (…) Érdemes minél előbb megnézni az előadást!” (Kondor Kata, Fidelio)
„A Budaörsi Latinovits Színház nagyszabású bemutatóval robbantotta be a színházi évadot. (…) Monumentális vállalkozás ez, az eredmény magáért beszél. Érezhető, hogy irdatlan munkát tettek bele az alkotók. A darab nagyságrendje, megvalósítása, valamint forradalmi üzenete miatt egy valamirevaló országban ez az előadás a nemzeti színházakban és operettekben, és a legnagyobb rendezvényhelyszíneken kerülne bemutatásra. Persze a budaörsi csapat maga is gigászok társasága, akik erre az estére nagyszínházzá, arénává, országgá változtatták a színházuk nézőterét.” (Sáhó Barnabás, Színházat nekünk)
„Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.(…) Operett, szatíra, abszurd mese. Kovalik Balázs rendezése fokozatosan fogadtatja el a nézővel, hogy itt mindent lehet. A bravúr, hogy egy idő után ezt el is hisszük, és ebből a műfaji és stiláris sokféleségből nem valamiféle zavaros keverék, hanem magával ragadó, életteli előadás születik. Ha így is lehet, akkor ne mondja senki, hogy az operettnek befellegzett.” Turbuly Lilla, Magyar Narancs)
