Színházi nevelés

MI AZ A „SZÍNHÁZI NEVELÉS”?

A színház pedagógiai alkalmazása, amely lehetőséget ad személyiség-, készség- és képességfejlesztésre. Az előadóművészet műfaji eszközeit használó programjainkon a közös játék során fejlődhet a résztvevők ön- és társismerete, kommunikációs készsége, kreativitása.

Előadásainkhoz kapcsolódóan társadalmi problémákkal, egyéni szükségletekkel, globális kérdésekkel foglalkozunk színházi eszközök segítségével, és a foglalkozásokon az egyéni meglátások és érzések megosztása mellett a csoport tagjainak gondolatai párbeszédbe is léphetnek egymással egy biztonságos térben.

PROGRAMJAINKRÓL

A Budaörsi Latinovits Színházban 2018 ősze óta várjuk színházi nevelési programokkal nézőinket. Foglalkozásainkat Debreceni Luca vezeti, aki 2020-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-drámajáték szakán.

 

Debreceni Luca Az osztály vesztese olvasópróbáján (Fotó: Borovi Dániel)

Különböző drámajátékos és improvizációs eszközöket alkalmazó foglalkozásaink elsősorban a köznevelésben résztvevő csoportok: óvodások, általános iskolások és középiskolások számára készülnek. Célunk, hogy a gyerekek és fiatalok számára elérhetővé tegyük a közös gondolkodás és alkotás élményét, miközben a csoportok tagjai közelebb kerülhetnek a színházhoz, önmagukhoz és az őket körülvevő társadalomhoz.

Foglalkozásaink mellett a színház honlapján letölthető formában több előadásunkhoz elérhető oktatási segédanyag, amely a konkrét tantárgyak tanterveihez kapcsolódva tartalmaz gyakorlatokat és játékokat az iskolai, tanári feldolgozást támogatandó.

Ezek elkészítésében oktatási munkatársként partnerünk Gyeskó Ágnes, az budaörsi Illyés Gyula Gimnázium pedagógusa.

JELENTKEZÉS PROGRAMJAINKRA

Programjainkon a részvétel, illetve az oktatási segédanyagokhoz való hozzáférés díjmentes.

Amennyiben a megtekintett előadáshoz kapcsolódóan csoportjával részt vennének színházi nevelési programjainkon, a jegyvásárlás során jelezzék ezt közönségkapcsolati munkatársainknak. Az ekkor megadott elérhetőségeken színházunk drámainstruktora rövidesen felveszi Önökkel a kapcsolatot, a foglalkozás(ok) időpontjának egyeztetése céljából. A foglalkozásokra való jelentkezés ezzel válik véglegessé.

Programjainkra sor kerülhet a színházban, illetve iskolai, óvodai helyszínen is.

A foglalkozásokról minden további információ és hír a Budaörsi Latinovits Színház honlapján és Facebook felületén érhető el.

A foglalkozásokkal kapcsolatban érdeklődhetnek a szinhazineveles@latinovitsszinhaz.eu címen.

___________________________________________________________________________

A 2023/2024-ES ÉVADBAN ELÉRHETŐ PROGRAMJAINK

REPERTOÁRELŐADÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓAN

KÉTLÉPCSŐS PROGRAM

Óvodások és általános iskolás diákok számára minden gyermekelőadásunkhoz kapcsolódóan igényelhető előkészítő vagy feldolgozó foglalkozás. Ezek célja, hogy a gyerekek az előadás megtekintésén túl is elmélyedjenek annak mondanivalójában, jobban megismerjék a formanyelvét, világát. Fantázia-, készség-, önismeret és társismeret fejlesztő feladatokon keresztül foglalkozunk az aktuális előadás témájával, így a közös játék során észrevétlenül tanulássá is válik az együtt töltött 45 perc.

 

Az alábbi előadásainkhoz ajánljuk:

Óvodás csoportoknak:

Punktum! (3 éves kortól)

A titoktündér (3 éves kortól)

Barátom, gombocska és a mágikus levelek története (3 éves kortól)

 

Általános iskolásoknak:

Az osztály vesztese (5-7. osztályosoknak)

A négyszögletű kerek erdő (1-4. osztályosoknak)

Emil és a detektívek (4-7. osztályosoknak)

Pinokkió (4-7. osztályosoknak)

 

HÁROMLÉPCSŐS PROGRAM

A hozzánk látogató középiskolás (és az általános iskola utolsó két évfolyamára járó) csoportok számára a választott előadást megelőzően ráhangoló, azt követően feldolgozó foglalkozáson való részvételre van lehetőség. A ráhangolón az előadás témájával, formanyelvével ismerkedünk meg, hogy a diákok könnyebben tudják értelmezni a színházi jeleket és kialakítani a saját olvasatukat a darabról. A feldolgozó foglalkozáson kifejezhetik véleményüket, megoszthatják és megvitathatják a gondolataikat, illetve feltehetik kérdéseiket az előadással kapcsolatban, igény szerint a darab alkotóinak is. Mindezzel igyekszünk hozzájárulni a tudatos, elemző gondolkodásuk és vitakészségük fejlesztéséhez, drámajátékos és színházi eszközök használata által.

 

Az alábbi előadásainkhoz ajánljuk:

A kutya különös esete az éjszakában (7-12. osztályosoknak)

Rekviem egy álomért (10-12. osztályosoknak)

Szentivánéji álom (9-12. osztályosoknak)

Egerek és emberek (8-12. osztályosoknak)

Katharina Blum elvesztett tisztessége (10-12. osztályosoknak)

Kurázsi és gyerekei (11-12. osztályosoknak)

Koldusopera (11-12. osztályosoknak)

 

TANTERMI ELŐADÁS

„Házhoz megy a színház”: az adott korosztályt közvetlenül érintő témákkal foglalkozó előadást iskolai környezetben játsszuk, amelyet rövid szünet után követ a drámafoglalkozás, az előadás színészeinek közreműködésével.

Tantermi előadásaink:

Apa, anya, fiú, lány (8-12. osztályosoknak)

Bűn és bűnhődés (10-12. osztályosoknak)

 

Repertoárelőadásainkhoz kapcsolódó programjainkat megtalálhatják a színházinevelés.hu felületén is!

 

FOGLALKOZÁSSOROZAT KÉSZÜLŐ ELŐADÁSAINKHOZ KAPCSOLÓDÓAN

SZÍNHÁZNYITOGATÓ

A programra jelentkező osztályok egyidejűleg ismerkedhetnek meg egy készülő előadásunk próbafolyamata során a színházi működés részleteivel, illetve az előadás témájával és az alkalmazott színházi eszközökkel.

A folyamatot a jelentkező csoporttal való előzetes egyeztetés alapján háromféle program alkothatja, bármilyen kombinációban:

  • Drámajátékos foglalkozás – Az előadás témájáról és a színházi formákról drámajátékos foglalkozás keretében gondolkodunk, közös játék és kísérletezés által, az osztály időbeosztásához igazítva.
  • Próbalátogatás – Itt a csoport egy csak számukra szervezett látogatás során testközelből is megtapasztalja, hogy hogyan készül az előadás és találkoznak az alkotókkal, akiknek személyesen tehetik fel a kérdéseiket.
  • Háromlépcsős programon való részvétel – Az előadás megtekintése ráhangoló és feldolgozó foglalkozással együtt.

OKTATÁSI SEGÉDANYAG TANÁROKNAK:

Egerek és emberek

Kurázsi és gyerekei