„Ez a darab számomra elsősorban a hétköznapi küzdelmeinkről szól, arról, hogy megpróbálunk a számunkra megadatott lehetőségeinkből valami maximálisat kihozni. Legyen az valamilyen szenvedély, karrier vagy akár – mint a John esetében – szerelmi viszony. Egy fiatal pár története áll a középpontban, akik megpróbálnak megoldást találni az egymás mellett maradás vagy a különválás dilemmájában.” – mondta Máté Gábor második budaörsi rendezése, a kortárs amerikai színdarabból készülő, évadindító John kapcsán.
Annie Baker fiatal amerikai drámaírónő 2014-ben Pulitzer-díjat kapott The Flick című darabjáért. A John 2015-ben debütált New Yorkban, és azonnal hangos sikert aratott. A Time Out magazin 2019-ben Az 50 legjobb valaha megírt dráma közé választotta a darabot, ami a New York Times szerint „kísérteties meditáció azokról a témákról, amik a szerzőt leginkább jellemzik; a magány állandó jelenléte az ember életében, valamint a szeretet és a jelentőségteljes kapcsolatok utáni zaklatott kutatás.” A John-t Magyarországon először a Budaörsi Latinovits Színházban láthatja a közönség, Németh Nikolett fordításában és dramaturgi közreműködésével.
A történet szerint fiatal pár érkezik egy kisvárosi panzióba. A pennsylvaniai Gettysburg-ben járunk, ott, ahol az Amerikai Egyesült Államok földjén valaha vívott legvéresebb csata zajlott az 1800-as évek közepén – és amelynek lakói igyekeznek meglovagolni történelmük e híres-hírhedt fejezetét. A szellemturizmusba a maga szerény eszközeivel beszálló házinéni nagyon kedves. A beteg férjét ápolja, akit sose látni, állítólag a ház másik szárnyában lakik. A szobák az amerikai polgárháború hőseiről kapták a nevüket, de különös módon néha lakhatatlanná válnak. A lépcsőfordulóban egy félelmetes baba ül karosszékben. Mintha bámulná a vendégeket. Van, hogy a lámpák csak úgy maguktól lekapcsolódnak. Aztán megjelenik a szállásadó nyolcvankét éves vak barátnője, aki azt állítja, hogy korábban elmebeteg volt, de nem kell aggódni, mert már nem az. Valahogy így kezdődik minden rendes horrorsztori.
A fiatal párról aztán hamarosan kiderül, hogy veszélyben a kapcsolatuk, mégpedig egy John nevű harmadik miatt. És hiába az utazgatás, a szándék, az együtt töltött idő, beszélgetéseikből, pontosabban arra tett kísérleteikből szépen lassan kirajzolódik minden horror kötelező eleme, a tükör. Vigyázva kell belenézni, mert könnyen megláthatjuk benne saját magunkat. Ahogy a rettegett magány elől menekülve mindig a saját lábunkba botlunk.
„Mindig is vonzódtam a kortárs darabokhoz. Szeretem az olyan műveket, amelyek lehetőséget adnak a színészekkel való elmélyült munkára. A John négy nagyszerű szerepet kínál a színészeknek. A szónak abban az értelmében is, hogy a szerepek olyanná válhatnak, amilyenekké a színészek teremtik őket. Szabadon dolgozhatunk majd ezzel az anyaggal. Ugyanakkor az írónő nagyon bátran használ váratlan színpadi ötleteket. Igazi meglepetésekkel szolgál majd a budaörsi nézőknek is.” – árulta el a készülő előadással kapcsolatban a rendező.
Annie Baker négyszereplős párkapcsolati drámájában Böröndi Bencét, Hartai Petrát, Takács Katalint, valamint a hozzájuk vendégművészként csatlakozó Bánsági Ildikót láthatják majd a nézők. A John bemutatója október 6-án lesz, jegyek már kaphatók!
Interjú Máté Gáborral a készülő előadás kapcsán itt!