„Örömszínész vagyok” – interjú Koltai Róberttel

Koltai Róbertet, Kávécsarnok című szeptemberi bemutatónk egyik főszereplőjét a Patika Magazin kérdezte. A Patika Magazin cikkéből:

Arra a kérdésre, hogy mi inspirálja ebben az iszonyú energiákat igénylő munkában, Koltai Róbert így válaszolt: “Az emberekkel, a közönséggel, a kollégákkal, pályatársakkal való kommunikáció. Átadni valamit nekik magamból. Mesélni, sztorizgatni, felvidítani őket. Mindig volt egy szerepálmom, a Svejk, ami egyébként soha nem teljesült, de sokszor tudok azonosulni vele. Ő annyira szerette az életet, a világot, az embereket, és ez nekem is fontos, az én természetemben is van ilyesmi, és mindenről eszembe jut egy történet. Ezt meg is osztom adott esetben a kollégákkal. A színházi klubokon, ha valaki mondott valamit, arról nekem három másik dolog jutott az eszembe. Ez frissen tartja az ember elméjét, és a meséléssel rengeteg energiát is kapok vissza a kollégáktól, amikor beszélgetünk, a nézőktől, amikor játszom, és engem ez éltet.”

A művész arról is beszélt, vajon a színészetet el lehet választani a valós élettől. “Ez a kettő akkor jó, ha egyszerre van élet is és játék is. Természetesen a színpadról ‘visszajövök’ az életbe, ugyanakkor meg boldog vagyok, amikor néha olyan érzésem van színpadon, mint az életben. Eléggé improvizatív vagyok. Ez szerintem valamennyire kell is a komédiában, bohózatban, operettben, mert akkor hitelesebb a szerep, ha a színész azt kicsit magára alakítja. Mert minden színész álma, vágya, hogy a közönség elhiggye, amit ő a színpadon csinál. De ezt csak akkor tudja, ha az személyes, ha a figurát a sajátjának érzi. Persze ezt csak a rendezővel és a partnerekkel közösen lehet megvalósítani.

Ezért van az, hogy nekem a próbák rendkívül jelentősek. Egyrészt, mert nekem a sok jó próba segít a szöveg memorizálásában, másrészt akkor alakíthatom magamra a szerepet, a szöveget. Ilyen a mostani legkedvesebb darabom, Batang felé címmel, amelyben Szirtes Balázzsal ketten játszunk. A Gaál Ildikó rendezte tragikomédia az Alzheimer-kórban lassan elbutuló férfi és egy őt ápoló fiatal lélektani játékáról szól. A tavalyi bemutató óta idén nyáron elérjük az 50. előadást” – számolt be Koltai Róbert.

Arra a felvetésre, hogy mindenki úgy képzeli el, hogy az életben is vicces, nevetgél és boldog, elmondta: “Igen, ez nem kérdés, én örömszínész vagyok. Nekem az az ünnepnap, amikor előadásom van, és csupa olyan szerepet játszom, ami válogatottan jó. Mert válogathatok, szabadúszó vagyok. Szabadúszóként olyan csapatban lehetőleg nem játszom, ahol nem érezném jól magam. Ha pedig fiatalokkal kerülök össze, akiknek még nagyon sok tanulni – valójuk van, és erre fogékonyak, akkor a színjátszáson kívül a másik szenvedélyemet tudom kiélni rajtuk, a tanítást, a pedagógiai szenvedélyemet.”

A teljes interjú itt olvasható.

A bejegyzés forrása: szinhaz.org