Betörők a cukorkaboltban

“Fehér Balázs Benő rendező megpróbálta a fiatalabb korosztály vizuális ízlésére hangolni az örökzöld zenés darabot. A sikerért még csak nem is kellett hallgatnia korunk lebutító szirénhangjaira.” Mosolygó Miklós kritikája a Koldusoperáról.

A színpadot egy sörsátor uralja, előterét Dargay Marcell zenei vezető tarkója és szövegkönyve. A sátor ötlete veszélyes, de legalábbis kétélű. A rendező szemszögéből mindenképpen praktikus egy nagy fedél alá terelni az eseményeket, de ez a műanyag sátortábor kellemetlen falunapokat és az oda száműzött művészeket juttathatja eszünkbe. Szomorú kép, különösen az előadást meghatározó paradicsommadár-attitűd fényében. A színészek hatásos musical beállással kezdenek, szaggatott mozdulatok, remek hangok és harmonikus együttmozgás. A Bicska Maxit alakító Brasch Bence énekhangja mellett a társulat többi tagjának robotmozgása is figyelemre méltó. A jelmezek – Szakos Kriszta munkáját dicsérik – remekül egyensúlyoznak a mai ’90-es évek revival és a viktoriánus divat határán, ezzel megidézve, de fel is frissítve Brecht eredeti gondolatát a történetről. A tweedzakó és a csokornyakkendő mellé aprótól duzzadó „hasitasi” dukál, a banditák fagyiszínű öltönyei és a rosszlányok harisnyái Fenyő János VICO-s bulijait idézik.

Brasch Bence remekül lakja be a színpadot, kiválóan mozog, lekezelő mozdulataival azonnal elénk rakja Maxi minden hájjal megkent figuráját, és „dragonyos” válla láthatóan önmagában is elbírná a műsort. „Polírozott” feje és stricikalapja egyszerre idézi egy érdi vállalkozó és Snoop Dog külsejét. Polly szerepében Kurta Niké nagyon mai teremtés: érzéki infantilizmusa igazi kortárs jelenség, de a kötelező mosolygás mögül néha előtör a karakter erőszakos énje. Hisztérikus rohamai remek ellenpontját képezik mignonszínű fodros-bodros toalettjének. Külsejével a jelmeztervező Effie Trinketet idézi meg Az éhezők viadalából, és ez nagyon illik a Kolduskirály lányához. Peacock és Peacockné színészpárbaját az utóbbi nyeri: bár Ilyés Róbert plasztikus alakítást nyújt, és még az előadás egy pontján be is vonja a történetbe az első sorban ülőket, azért Takács Katalin mégiscsak trendi otthonkában rázza, és mókásan mutatja meg az illúzióitól megfosztott erős asszonyt. Rajta kívül Kocsma Jenny szomorú lelakottsága tűnik fel, ezt Spolarics Andreajátékának köszönhetjük. Bohoczki Sára Lucy Brownja kevés megmutatkozási terepet nyújt a színésznőnek, de a féltékeny dominát csípőből hozza. A Bicska Maxi betörőit alakító csapat erősen megfiatalodott a korábbi rendezésekhez képest. Jóképű utcagyerekek lettek egy Youtube-klippből. A kedvencem Leprás Mátyás, akivel karaktere alapján egy goa partyn is összefuthatnánk. A stáblista egyedüli gyenge pontja ezúttal Chován Gábor Tigris Brownja. Ez a szerep az eredeti darabnak és a klasszikussá vált Ádám Ottó-rendezésnek is az egyik fénypontja volt, gondoljunk csak Márkus László homoerotikus sziszegésére. Palik László sportriportert idézve kiálthatom: hová tűnt Tigris Brown? Én nem leltem sehol. Egy lódenkabátos papot láttam jönni-menni, imádnivalóan korrupt rendőrkapitányt sehol. Aztán jött néhány jajveszékelős jelenet és számára véget is ért a darab.

A színpad szegényesen díszletezett, de ezt be lehet tudni a minimalizmus csábításának. Ami tereptárgy jelen van, az szellemes. A neoncsíkkal díszített gót feszület vagy gurulós hintaló fokozza a beígért színorgiát és hasznos kelléknek bizonyul például egy királyi lovas hírnök ábrázolásához. A Kolduskirály „irodája” egy kínai piacos kabátrengeteg, ami szintén telitalálat. Összességében a díszlet nem viszi el a szemünket, de jelzi, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen. Érdekesség, hogy Bíró Bencedramaturgnak alig kellett változtatnia Eörsi István fordításán; csak egy-egy mosolyfakasztó toldalék került be a mai világból, hogy ne érezzük olyan idegennek magunkat. A szöveget egyfajta színtelen, hadaró kapkodásban mondják a színészek. Vélhetően azért, hogy az útközben elhangzó poénok egymást felerősítve váltsanak ki láncreakciót, mintegy megsokszorozva az erejüket. Másik oldalról viszont arra is jó ez a technika, hogy argója hiteles tónust adjon a történetnek. Ez különösen Maxi karakterénél érezhető, aki olyan szenvtelenül hadarja el a parancsait, szórja az átkait a tettestársaira, mintha egy receptet diktálna. Ez a stílus egyszerre nevettet, de figyelmeztet is: erkölcstelen világban járunk. A színészek a dalok terén is kiválóan vizsgáznak: az énekhangok tiszták, kötél nélkül másznak fel a legmagasabb hangokért is. Ezért mindegyiküknek jár a taps.

Fehér Balázs Benő a számos rendezést megélt Koldusoperának mai, swages hangulatot ad. Ez vonzó lesz a divat pillanatnyi rezdüléseire fogékony Z-generációnak, de izgalmas kísérlet az idősebbeknek is. A színészek stilizált játékán láthatjuk, hogy itt csak játsszuk a gazembert, miközben velünk is játszanak, és a játék nem babra megy. Erről legkésőbb akkor bizonyosodunk meg, amikor Bicska Maxit kötéllel a nyakában látjuk. Mert mi egy autólopás egy autópálya építéshez képest?, kérdezi. A kacagás előtt és után sóhajtásnyi csönd. Jól mondod, Maxi.

Következő előadások: január 18. szombat, január 28. kedd, február 1. szombat, február 26. szerda