„Szerencsére Hegymegi darabjában a látványos külsőségek egyáltalán nem öncélúak, és a segítségükkel csak ügyesen aláhúzza a Karoline és Kasimir kissé kiábrándító mondanivalóját. Azt, hogy egy realista hosszú távon képtelen együtt élni egy álmodozóval, mert le akarja törni annak szárnyait, egy álmodozó pedig örökre gúzsba kötve fogja érezni magát egy realista oldalán.” (Tóth Csaba, nlc.hu)

„Az egymástól és a világtól elidegenedés története ez. A szomorú az emberi természetben az, hogy sok esetben van választásunk és döntési lehetőségünk, hogy merre indulunk, mi mégis a rossz irányt választjuk. Vagy a könnyebbet, a megúszósabbat. Így válunk lassan anyagilag és érzelmileg is totálisan korrupttá, és egymást rántjuk bele a mocsárba. Ha pedig valaki ki akar ebből szállni, visszarántjuk. Persze olyan is van, hogy nincs választás. Ez még szomorúbb.” (Sáhó Barnabás, Színházat nekünk!)

„A Karoline és Kasimir azért tűnik aktuálisnak, merthogy az. Időtlen. Koronként legfeljebb az a különbség, hogy az aranyásó mennyire tudatos vagy mennyire megvezetett, buta kislány, és hogy kikből lesznek a sugar daddy-k.” (Eller Erzsébet, Budaörsi Napló)